Az 1930-as évek Németországához hasonlítja a BBC a mai Magyarországot, valamint a kisebbségekért, köztük a zsidókért és a cigányokért aggódik egy kedden közzétett műsorában.
Kire másra is alapozhatna egy ilyen, hazánkat lejárató videóban a tényszerűségtől egyre távolodó, egykor mérvadó televízió, mint Kocsis-Cake Olivióra, a Karácsony Gergely által a parlamentbe becsempészett politikusra?!
A parlamentünkbe trükkösen besurranó politikus úgy érezte, az a helyes, ha Magyarországot a 30-as évek (náci?) Németországához hasonlítja. Tette ezt azzal a felütéssel, hogy ő bizony történész, de eddig nem értette, mi is zajlott annak idején Németországban. A Soros-féle alapítványnál edződött Kocsis-Cake-től ez igencsak komoly beismerés, amit azzal foglalt keretbe, hogy most végre megértette a hitleri időket.
A hazai ballib fake news gyártókat megszégyenítő koncepciózus videóban Hunyadi Bulcsú a Political Capital elemzője is megszólal, erős, szignifikáns szélsőjobboldalról beszél, amit a BBC most, 2018-ban a 2009-ben(!) feloszlatott Magyar Gárda paramilitáris szervezettel (is) szemléltet.
Ezzel még nincs vége. A mintegy két és fél perces videóba az is belefért, hogy meg nem nevezett „zsidó és roma csoportok” jelenlegi helyzetét a második világháború előttivel hasonlítják össze.
The rise of the far right in Hungary
Preserving traditions or promoting hate – what's driving Hungary's new nationalism? (via BBC World Service)
Közzétette: BBC News – 2018. július 31., kedd
Ezt támasztja alá a BBC nevű, immár fake news csatorna Kocsis-Cake Olivio zárógondolataival, aki a kisebbségek, köztük a romák diszkriminációjáról hadovál, majd ismét visszautal a 1930-as évek Németországára.
A Soros Alapítvány egykori munkatársa tehát elkezdte áldásos munkáját, végre kiderült, mit is értett májusban azon, hogy „a Párbeszéd innovatív javaslatait” szeretné megvalósítani.