– Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját 2018. július 1-jétől a húsz évnél fiatalabbaknak. Az utólagos visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ-vizsga után nem megy rögtön gyakorlati oktatásra – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A megtérítés sok fiatalnak, gimnazistának, egyetemistának komoly segítséget jelenthet, mivel nekik még nincs saját jövedelmük. Amennyiben a támogatás következtében a szokásosnál többen szereznek jogosítványt, az növelheti a mobilitást, ami hasznos lehet a munkaerőpiacnak is – hangsúlyozta a miniszter. A Magyar Idők kérdésére elmondta: 2016-ban majdnem ötvenezer húszévesnél fiatalabb kísérelt meg KRESZ-vizsgát tenni, de a támogatás következtében ennél jelentősen nagyobb érdeklődésre számítanak.
A B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díja általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket – tette hozzá Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Elmondta azt is, hogy a visszafizetést akkor igényelhetik a fiatalok, ha a vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket. Az utólagos visszatérítést elektronikusan is lehet majd igényelni, az ezzel kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincsár intézi majd, további információkat pedig az Új Nemzedék Központ közösségi tereiben lehet kérni.

Anyagi támogatással is hozzájárul az állam a jogosítvány megszerzéséhez
Az államtitkár szólt arról is, korábban már bejelentették, a kormány január elsejétől megtéríti az újabb nyelvvizsga díját a 35 év alatti fiataloknak. A legfeljebb 34 500 forintos támogatás a külföldön élő magyarokra vagy magyarigazolvánnyal rendelkezőkre is vonatkozik, amennyiben Magyarországon vizsgáznak vagy honosítják a nyelvvizsgájukat – emelte ki Novák Katalin.
A fiataloknak járó kedvezményekkel kapcsolatban Balog Zoltán megemlítette, hogy diákcsoportok díjmentes vasúti utazással látogathatják az országos múzeumokat, valamint egyes nemzeti emlékhelyeket és műemlékeket.
A kormány legutóbbi döntése értelmében újabb 45 helyszínnel bővült a lista, így országszerte már csaknem száz kulturális helyszínre, nemzeti emlékhelyre juthatnak el a diákok ingyenesen.