Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyolc gyanúsított ellen, akik a gyanú szerint nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csaltak el. Haszon Dávid sajtóreferens közleménye szerint a napokban lezajlott bevetésen öt megyében húsz helyszínen, informatikus szaktanácsadók segítségével gyűjtöttek bizonyítékokat a nyomozók.
Az összehangolt akcióban nagy mennyiségű iratot, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat és ingatlanokat foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak. A gyanúsítottak elfogásában a NAV felszámoló egységei is közreműködtek. Jelenleg bírósági döntés alapján öten vannak kényszerintézkedés hatálya alatt, négy gyanúsított letartóztatásban, egy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.
A gyanúsítás alapja, hogy a bűnbanda által irányított cég nyertes uniós pályázatában arra vállalkozott, ipari vészhelyzetek előrejelzésére kifejleszt egy mesterséges intelligenciával támogatott informatikai rendszert. A projekt azonban – mint arról az MTI beszámolt – nem jött létre, mert a nyomozás eddigi adatai szerint a budapesti csoport célja kizárólag az volt, hogy a vissza nem térítendő támogatást öncélúan használja fel. Erre utal, hogy a pályázathoz kapcsolódó tevékenységet egyáltalán nem végeztek, a szükséges önerővel nem rendelkeztek.

Több száz milliós támogatást síboltak el a tettesek Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A több száz millió forintos támogatáshoz fiktív számlák felhasználásával jutottak hozzá. Mindezeken felül a nem megvalósult tevékenységet, a körbeszámlázást színlelt banki pénzmozgásokkal is alátámasztották, és a projekt kapcsán nem létező kutatók és technikusok munkavégzését dokumentálták. A kiutalt összeg sorsa egyelőre nem tisztázott, még vizsgálják, hogy az hova került végül, az azonban biztos, hogy nem a pályázat céljaira költötték a pénzt.
A színlelt pályázati tevékenységhez a még ki nem fizetett kétszázmillió forintos támogatás kiutalását megakadályozták a NAV pénzügyi nyomozói.