Csökkenteni szeretnék a pedagógusok terheit, és igyekeznek az előírt órakeretet 24 órára levinni – minderről Maruzsa Zoltán beszélt egy konferencián, ahol Új utak a változásban címmel tartott előadást.
A köznevelésért felelős helyettes államtitkár szólt arról is, ösztönzik, hogy minél többen válasszák a pedagógusi hivatást, illetve a pályaelhagyók visszavonzásának fontosságáról is beszélt az intézményvezetői pálya támogatása mellett.
A Tantrend.hu tudósítása szerint az iskolák épített infrastruktúrájának fejlesztéséről is beszámolt a helyettes államtitkár, aki hangsúlyozta az európai uniós támogatások szerepét a felújításokban. Kiemelte az informatikai eszközökre vonatkozó fejlesztéseket is, indoklása szerint az iskolaépületek mit sem érnek, ha nincsenek megtöltve modern tartalommal. Maruzsa Zoltán úgy véli, hogy a szakszolgálati feladatellátásban is van fejlesztési lehetőség, szavai szerint van még helye az iskolákban gyógypedagógusoknak, gyógypedagógiai asszisztenseknek és konduktoroknak is.
Beszámolt arról is, tervbe vették, hogy a korai iskolaelhagyás elkerülésében az iskolavezetőknek nagyobb támogatást nyújtsanak, hogy azok felkészültebbek lehessenek ennek a problémának a kezelésében. A helyettes államtitkár különösen fontosnak nevezte az idegen nyelvi mérés megerősítését, előadásában foglalkozott a nyelvi intézményekkel való együttműködéssel, ebben azt hangsúlyozta: meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy minél több magyar diák tanulhasson nyelvet anyanyelvi környezetben is.
A helyettes államtitkár szerint fontos, hogy az oktatási adatokat ne csak kutatási célokból lássák, hanem konkrét változtatásokat tudjanak elindítani, illetve ezek visszacsatolhatók legyenek az iskola pedagógiai munkájába.