– Megújul a XVII. kerületi szakrendelő mintegy 1,76 milliárd forint hazai forrásból, az Egészséges Budapest programnak köszönhetően – jelentette be Dunai Mónika, Rákosmente fideszes országgyűlési képviselője tegnap az intézményben tartott sajtótájékoztatón. A képviselő közölte: a Bajcsy-Zsilinszky kórházhoz tartozó rendelőintézet fejlesztése 2019 végéig megvalósul. Az eredeti épületre felhúznak egy emeletet, így lesz hely arra, hogy a bőrgyógyászat beköltözzön a központba Rákoscsabáról, a tüdőszűrő és tüdőgondozó Rákoskeresztúrról, illetve egy gasztroenterológiai egység is létrejöjjön. Reményeik szerint a telephelyek megszüntetésével nemcsak jobb betegellátást tudnak biztosítani, de csökkenteni tudják az üzemeltetési költségeket is.
Az orvosi műszerpark megújítására 264 millió forintot, a berendezések cseréjére 101 millió forintot, az új informatikai eszközökre pedig 31 millió forintot fordítanak. Ezenkívül bővítik a liftet, hogy a fekvőbeteg-szállítás hatékonyabbá és gyorsabbá válhasson. Dunai Mónika elmondta, a XVII. kerületi önkormányzat százmillió forinttal járul hozzá a fejlesztéshez, ebből az összegből többek között egy 130 férőhelyes parkolót alakítanak ki a rendelőintézetnél.

Folyamatos a modernizáció az egészségügyben
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár felidézte, hogy az elmúlt uniós ciklus 500 milliárd forintos fejlesztési forrásaiból a vidék egészségügyi ellátását fejlesztették, ennek keretében megújult 77 kórház, 54 rendelő és 97 mentőállomás, valamint 23 új rendelő és 30 új mentőállomás készült el. A gazdasági teljesítmény révén a következő években a főváros és a központi régió ellátását kívánják újjászervezni, tíz év alatt mintegy 700 milliárd forintból, hiszen az itteni lakosok is megérdemlik a magas színvonalú ellátást, hangsúlyozta.
Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója elmondta: korábban is fejlesztették az intézményt. 2015-ben 157 millió forintért két telephelyen kicserélték a teljes radiológiai műszerparkot, ezenkívül megújult az épület homlokzata, szigetelték a tetőt, korszerűsítették a fűtést és kicserélték a nyílászárókat.