– Jelen állás szerint tíz ember haláláért, legalább százötven ember sérüléséért és a több mint százmilliárdos anyagi kárért senki nem felel, ami elfogadhatatlan. Azt sem szeretnénk azonban, ha a kisemberek vinnék el a balhét, azok, akik utasításra cselekedtek – szögezte le Ferenczi Gábor. Hozzátette: elképzelhetetlen ugyanakkor, hogy egy vállalat vezetése a saját tulajdonát képező tározó állapotáért ne feleljen. Azt mondta, abban bíznak, hogy a másodfokú ítélet tükrözni fogja a katasztrófa súlyát.

Kolontár polgármestere is arra mutatott rá, hogy ha nem természeti katasztrófa történt, akkor valaki hibázott, és ezért a tragédiáért felelnie kell. Tili Károly tolmácsolta a tiltakozóknak Kovács Zoltán államtitkár együttérzését. – Kérte, mondjam el, hogy mellettünk állnak, az állam a tőle telhetőt megtette anyagilag, és bízik benne, hogy másodfokon más ítélet születhet – fűzte hozzá.
Kepli Lajos, a vörösiszap-katasztrófa okait vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke azt emelte ki, hogy a jelentés, amit az Országgyűlés csaknem konszenzussal fogadott el, egyértelműen a Mal Zrt. vezetőit nevezte meg a katasztrófa felelőseinek. Emellett hangsúlyozta, hogy a vádirat és az ítélet között semmi összefüggés nincs. – A bíróság csak olyan szakértői véleményeket vett figyelembe, amelyek a vádlottak ártatlanságát támasztják alá – fogalmazott. Kijelentette: nem hagyják magukra a károsultakat, harcolnak az igazságos ítéletért, és csak letöltendő börtönbüntetést tud elképzelni a felelősöknek.
A megmozduláson felszólalt több károsult is, egyikük említést tett arról, hogy az eset után sokan haltak meg lelki okok miatt is, így nem tíz áldozat van. A demonstráció végén bejelentették: a mostanit újabb akciók követik, legközelebb szombaton délután Devecseren tartanak figyelemfelkeltő rendezvényt.