Novembertől ismét ingyenesen elérhető lesz a méhnyakrákot is okozó HPV (humán papillomavírus) elleni oltás minden hetedik osztályos lánynak – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, a kétadagos oltás nem kötelező, a szülőknek kell rendelkező nyilatkozatot leadniuk az iskolaorvosoknak, ha szeretnék igénybe venni a lehetőséget. Hangsúlyozta, a 45 év alatti nők körében a méhnyakrák a második leggyakoribb daganatos megbetegedés, ezért az oltás kiemelt jelentőségű.

Novembertől minden hetedik osztályos lány megkaphatja a védettséget
Az államtitkár a prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet, amelynek két fő területe a szűrés és a védőoltás. Mint mondta, a szűréseken való részvétel hullámzó volt az elmúlt években, de a kormány reméli, hogy a szűrőbuszokkal egyre több embert el tudnak majd érni. Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett, a HPV elleni ingyenes oltási program 2014-ben indult, és eddig minden évben 70 százalék felett igényelték az érintettek.
– Évente 45-46 ezer lány jogosult az oltásra, a cél az, hogy mindenki éljen a lehetőséggel, ehhez az egészségügyi tárca megteremtette az anyagi feltételeket. A kampányszerű oltásokat novemberben kezdik el, a második oltóanyagot májusban fogják beadni, így még ebben a tanévben teljessé válik a megelőzés – ismertette az államtitkár.
Szabó Enikő, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője hozzátette, a szülőknek október végéig kell visszajuttatniuk a beleegyezésüket ahhoz, hogy hetedik osztályos lányuk megkapja az oltást. Mint korábban megírtuk, azért ebben a korosztályban oltanak, mert a védőoltás akkor a leghatásosabb, ha a lányoknak a szexuális életük megkezdése előtt beadják, hiszen ekkor szinte még biztosan nem fertőzöttek HPV-vel, és az immunrendszerük ekkor reagál a legjobban a vakcinára.
Bárányhimlő: díjmentes lehet a védekezés Évek óta szorgalmazzák a háziorvosok több oltás térítésmentessé tételét, Ónodi-Szűcs Zoltán szavai szerint a héten kormánydöntés születhet arról, hogy a bárányhimlő elleni oltás kötelezővé és ingyenessé válik. Az államtitkár hozzátette, szeretnének vizsgálatot indítani, hogy a kanyaróval szemben mely egészségügyi dolgozók védettek, és aki még nem, annak kötelezővé tenni az oltást, így Magyarország teljes védettséget élvezne a járvánnyal szemben.