Alig több mint tizenhat éve, 2000. augusztus 1-jén szólalhattak meg ismét a börtönkápolnák fél évszázaddal korábban elnémult harangjai. Habár a rendszerváltozás előestéjétől már lehetőségük nyílt az egyházaknak arra, hogy felvállalják a fogvatartottak lelki gondozását, a hivatalos és a büntetés-végrehajtási szervezet rendszerébe épülő börtönlelkészség csak az ezredfordulón kezdhette meg működését.
– 1989-ben az elsők között léphettem át önkéntesen és szabadon a börtön kapuját, s a következő nyolc évben a sátoraljaújhelyi rabokkal foglalkoztam. Utána három évet Eger közelében töltöttem plébánosként, onnantól viszont a Heves megyei büntetés-végrehajtási intézetet látogattam, majd egy 2000. évi igazságügyi miniszteri rendelet hatályosulásával visszakerültem Sátoraljaújhelyre, akkor már a parancsnok kifejezett kérésére – idézte fel börtönmissziójának kezdeteit Hajdú Miklós atya.
A katolikus pap szerint a különböző felekezetektől érkező társaival, valamint a reintegrációs tisztekkel (korábbi elnevezésükön: nevelőkkel) együtt a legfontosabb feladatuk, hogy a bűnelkövetőket önvizsgálatra, szembenézésre ösztökéljék. Ez sosem könnyű, de olykor még a notórius visszaesők között is akadnak, akik egyszer rádöbbennek a hibáikra, s elindulnak a változás rögös útján, miközben sokan tényleg csak megbotlott emberek, olyanok, akiknek kicsúszott a talaj a lábuk alól, de ha kapaszkodót találnak, újra talpra tudnak állni – tette hozzá.
A börtön jó oldala
Hajdú Miklós tapasztalatait erősítette meg kérdésünkre Szilassy Roland büntetés-végrehajtási őrnagy. A Fogvatartási Ügyek Szolgálatának kiemelt főreferense hangsúlyozta: a hitükben megerősített rabok között érzékelhetően kevesebb a visszaeső.
– A sikeres reintegráció három pilléren nyugszik. Az első a bűnbánat és a törvények tisztelete. A fogvatartottnak föl kell fognia a tettének a súlyosságát, és ki kell mondania, hogy jogkövető emberré akar válni. A második a család és a szűkebb környezet. A rossz társaságnak, de adott esetben a legközelebbi hozzátartozóknak is szerepük lehet abban, hogy valaki a bűn útjára lépett. Másfelől a család megerősítése komoly visszatartó erővel bír, csökkenti a bűnismétlés esélyét. A harmadik elem pedig a visszafogadó társadalom, a környezet érzékenyítése. Gondolok itt például arra, hogy kap-e lakást, munkát az, akinek priusza van, vagy mindenütt csak falakba ütközik. Az egyházak mindhárom területen óriási segítséget nyújthatnak – fejtette ki az őrnagy.
A börtönlelkészi szolgálat hatásait komolyabban még senki sem kutatta, ugyanakkor Szilassy Roland beszédes adatnak tartja, hogy a 2007 óta működő, vallási alapon megszervezett APAC-részlegek volt fogvatartottjai közül eddig csupán ketten estek vissza – a körülbelül hatvan szabadultból.
APAC-részlegeket jelenleg három intézetben találunk: Vácott és Tiszalökön a férfiak, Pálhalmán pedig a női elítéltek számára. Ezekre természetesen vonatkoznak a büntetés-végrehajtás rendszabályai, ám a fogvatartottak külön vállalásokat is tesznek, hasonlóan a szerzetesi közösségek reguláihoz. Kerülik például a káromkodást, tartózkodnak az erotikus és pornográf újságoktól, amelyeket egyébként a fogvatartottak igyekszenek becsempészni és elrejteni a zárkáikban. Nem néznek televíziót sem, hanem helyette a Bibliát és filozófiai, szépirodalmi műveket forgatnak. Továbbá részt vesznek a lelkiségi foglalkozásokon, és tanúságtételükkel igyekszenek rabtársaikat a helyes irányba mozdítani.
Az őrnagy szavaiból kiderült, hogy ezekbe a speciális részlegekbe bekerülni egyfajta kiváltságnak számít, amiért meg kell dolgozni. Viszont a lehetőség mindenkinek adott. Olyan fogvatartott is bekerült néhány éve, aki többszörös visszaeső volt, és kezdetben a legkevésbé sem működött együtt a börtönszemélyzettel, illetve a többi elítélttel. Aztán a foglalkozások hatására lassan mégis megváltozott, s miután ennek őszinteségét bizonyította, az áthelyezési kérelme is kedvező elbírálásra talált.
– Sok fogvatartott mondta már nekem, hogy a börtön borzalmas világának egyetlen jó oldala van: „Időt kaptunk gondolkodni” – idézte a hozzá forduló rabok némelyikét Hajdú Miklós, aztán rámutatott: egyeseket ez az idő és az elmélkedés fordít a hit felé. Közülük jó néhányan meg sincsenek keresztelve, ezért ezt bent teszik meg. Mások pedig a rácsok mögött „veszik fel újra a fonalat”, s ott lesznek elsőáldozók, bérmálkoznak, de akadt olyan fogvatartott is, aki a börtönkápolnában lépett egyházi frigyre a hitvesével.
Ökumenikus Zarándoklat
Érdemes megemlíteni, hogy körülbelül 130-an a vallásukat gyakorló elítéltek közül Európában – de könnyen lehet, hogy az egész világon – egyedülálló ökumenikus zarándoklaton vehettek részt a közelmúltban. Az utazást Hajdu Miklós kezdeményezésére szervezték meg Mátraverebély-Szentkútra. – Az ötletet Ferenc pápa adta, aki tavaly meghirdette az irgalmasság évét, s ennek egyik programpontja, hogy november 6-án, vasárnap az elítéltek jubileumát tartják a Szent Péter-bazilikában – árulta el az atya. A szervezés bő fél esztendőn át tartott, ez idő alatt a biztonsági kérdések tisztázása mellett össze kellett állítani egy énekeskönyvet, a dalokat pedig úgy tanították meg a fogvatartottaknak, hogy azok nem tudhattak meg előre semmit a közelgő eseményről. A zarándoklat helyszíne tehát a különböző szempontok szerint kiválasztottaknak meglepetés volt, csak az indulás reggelén fedték fel előttük.
– Hatalmas élmény volt ez mindnyájunknak – jelentette ki Hajdú Miklós, majd hozzátette: – Bár az országos fogvatartotti létszámhoz (több mint 18 ezer ember) képest semmiségnek tűnik a zarándokok 130 fős tábora, biztos vagyok benne, hogy az útról magukkal vittek valamit, vissza a körletekbe. Ez pedig nagyon fontos. Mi, börtönlelkészek úgy vagyunk vele, hogy a lassú víz partot mos. Azért foglalkozunk az elítéltekkel, mert a mag, amit elvetünk, egyszer talán beérik – az esélyt mindenki megkapja tőlünk. A többi rajtuk is múlik.”
A szembenézés az első
Isten csakugyan mindenkinek megbocsát? – teszik fel sokan a kérdést egy-egy bűnügyi hír hallatán, de Hajdú Miklós szerint ugyanez gyötri az elítélteket is. A katolikus pap szerint, aki megbánja bűneit, az valóban bocsánatot nyer. De a megbánásnak őszintének, ha mód van rá, tevőlegesnek kell lennie. – Egyszer a Nyírségben történt egy gyilkosság. Egy NSZK-ból hazalátogató házaspárt rabolt ki három fiatal, és az idős férfi belehalt a sérüléseibe. Özvegye később felvette a kapcsolatot a BVOP-val, hogy keresztényként szeretne szembenézni az elkövetőkkel, és elmondani nekik: megbocsát. A három fiú közül csak egy mert elé állni! A szembenézésnek óriási súlya van. Önmagunkkal és az áldozatokkal szembenézni nagyon nehéz. De ez a „gyógyulás” útja – jelentette ki Hajdú Miklós.