A közelmúltban magyar állampolgárságért folyamodó és azt meg is kapó jezsuita szerzetes a a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott előadást, „A civil állampolgári lét a megoldás – A vallások együttélésének alapvető feltételei a Közel-Keleten” címmel – írja a Pesti Srácok internetes portál.
Henri Boulad előadása bevezetőjében megköszönte hazánknak azt a támogatást, amelyet az arab világban a keresztényeknek nyújtunk. Felidézte, családja történetén keresztül is könnyen levezethető a közel-keleti keresztények szenvedéstörténete.

Henri Boulad szerint ahhoz nem kell számológép, hogy lássuk, milyen jövő vár Európára.
Arról is beszélt, hogy mára több mint 80 országban van jelen az ún. Muszlim Testvériség, céljuk pedig a saría jog világméretű elterjesztése.
Be akarják fogni a szánkat
A jezsuita szerzetes elmondta, ezt a célt először fokozatosan, ravaszsággal, ügyeskedéssel akarják véghezvinni, de ha ez nem jár sikerrel, akkor az agresszióhoz fordulnak.
Ez a kettős szemléletmód jellemző az arabokra, ugyanakkor ezt sem Európa, sem a keresztény egyház nem meri észrevenni.
Azokat pedig, akik erre a kettős játékra, és Európa fokozatos iszlamizálására figyelmeztetnek, iszlamofóbnak állítják be. A politikailag korrekt beszédmód napjainkban azt jelenti, hogy ha valaki ellent mer mondani a hivatalos ideológiának, azt megbélyegzik.
Ezzel befogják a szánkat, semmit sem tehetünk, csak hallgathatunk
– hangsúlyozta a Boulad.
Henri Boulad kiemelte, ő nem a muzulmánok ellen, hanem az iszlám ellen emeli fel szavát. Hozzátette, elsőként a muzulmánok esnek áldozatául a szabadságot, az ellenkező véleményt elnyomó, börtönnel fenyegető iszlámnak, amelyet már maguk a muzulmánok sem bírnak elviselni.
Orbán Viktor egy próféta
Orbán Viktort ultrakonzervatív politikusnak bélyegzik, miközben a magyar kormányfő egy próféta, aki ajtót nyit a változás felé – emelte ki előadásában Henri Boulad.

A jezsuita szerzetes azért vette fel a magyar állampolgárságot, mert egyetért hazánk migrációs politikájával
Hozzátette, érdemes lesz megvárni a francia választási eredményeket, amely éppolyan váratlan fordulatot hozhat, mint az amerikai elnökválasztás. mint kifejtette, a nyugati ember most kezdi kinyitni a szemét,ugyanakkor még az arab világ muzulmánjai között is hasonló folyamat megy végbe.
Döntő pillanatban vagyunk amikor minden megváltozhat, Európa fordulópontra érkezett
– hangsúlyozta hozzátéve, a magyarok sem hódoltak be a brüsszeli diktátumoknak, inkább gyökereikhez tértek vissza.
A teljes cikk elolvasható a pestisracok.hu oldalon.