– Először végeznek helikopteres parlagfű-felderítést Heves megyében, az egynapos szemlét a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium támogatja – jelentette be Seszták Attila, a megyei kormányhivatal főigazgatója tegnap, a gyöngyös-pipishegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón, amelyről az MTI számolt be. – A kormányhivatal a parlagfű elleni hatékony védekezést közérdeknek tekinti, az ellenőrzés évek óta tervszerűen, július 1-jétől október végéig tart – közölte a főigazgató.
Beszámolójából kiderült: az eltelt csaknem két hónapban Heves megyében mintegy 33 ezer hektárnyi terület földi szemlézését végezték el. A Készenléti Rendőrség helikopterével viszont egyetlen nap alatt ennek több mint négyszeresét, körülbelül 150 ezer hektárnyi területet ellenőriznek. Ez nagy segítséget jelent a földről nehezen észrevehető vagy nehezen megközelíthető parlagfüves „foltok” felderítésében, így a tegnapi napon három útvonalon 48 települést érintettek.
A főigazgató emlékeztetett: a parlagfű a leggyakoribb gyomnövény Magyarországon, virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója, mint az összes többi allergén növény együttvéve. Becslések szerint a probléma már a lakosság mintegy 15-20 százalékát érinti.
Ismertetése szerint június 30. után az eljáró hatóság – Heves megyében az Egri Járási Hivatal agrárügyi és környezetvédelmi főosztály növény- és talajvédelmi osztálya – minden esetben növényvédelmi bírságot ró ki a parlagfű-mentesítési kötelezettségüket elmulasztó tulajdonosokra, illetve földhasználókra. A szankció mértékét a fertőzött terület nagysága, valamint a parlagfű-borítottság határozza meg, s összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed. Bizonyos esetekben kötelező közérdekű védekezést rendelnek el, amelynek költsége szintén a földhasználót terheli.
A főigazgató tájékoztatása szerint Heves megyében tavaly több mint 466 hektárnyi fertőzött területet derítettek fel a kormányhivatal szakemberei, ebből 152,5 hektáron rendeltek el közérdekű védekezést. Növényvédelmi bírságot 191 esetben szabtak ki, összesen 15 millió forintot meghaladó összegben. Idén a felderített parlagfüves terület nagysága eddig 170 hektár, ebből csaknem 107 hektáron közérdekű védekezést rendeltek el. A szakhatóság július óta mintegy kétmillió forint növényvédelmi bírságot szabott ki.