Folytatja a vitát a T. Ház arról a kormánypárti törvényjavaslatról, amely tiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását. Az indítvány benyújtóinak egyike, a kereszténydemokrata Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábban úgy fogalmazott: Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos, hogy gazdasági haszonszerzés céljából ne lehessen ilyen jelképeket felhasználni. Lázár János a múlt heti Kormányinfón jelezte, hogy a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát tiltó jogszabállyal a szabad véleménynyilvánítás joga nem sérül, a kormány az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát kívánja korlátozni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint egy három hónapos kodifikációs szakasz indul el, a törvényjavaslatot – amelyet egyébként Orbán Viktor miniszterelnök is támogat – Brüsszel vizsgálja, amely további három hónappal meghosszabbítható, és ezek után kerül vissza a magyar törvénykezéshez.

A kereskedelmi célú szigorítás kapcsán három hónapos kodifikációs folyamat kezdődik
Az Országgyűlés – Semjén Zsolt kezdeményezésére – a mai ülésen vitázik az uniós források felhasználásáról is. Kérdésekkel is készülnek a képviselők a kormányhoz: például az MSZP-s Szakács László arról érdeklődik, hogy a kabinet mikor kívánja rendezni a nem pedagógus, de felsőfokú végzettségű munkavállalók bérfeszültségeit. Az LMP-s Ikotity István a kilenc évfolyamos általános iskola esetleges bevezetéséről kérdezi a kabinetet, a jobbikos Staudt Gábor pedig arra kíváncsi, hogy miként folyhat több mint hat éve az Alstom-szerződések ügyében a nyomozás.
Kitiltás jár a Heineken elleni per miatt
Néhány órával azután, hogy Pálfalvi Milán, a Szabadságvédő Alapítvány (Szava) vezetője beszámolt a közösségi médiában arról, hogy a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetével (Szorakész) együtt keresetet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez a Heineken vöröscsillag-használata miatt, a Facebook kitiltotta az oldaláról – értesült lapunk az érintettől. – A Heineken vöröscsillag-használatának betiltását mi nyíltan, a demokratikusan elfogadott jogrendszerünk keretein belül kezdeményeztük, amiről hírt adtunk a közösségi médiában is. A Facebook viszont önkényesen és szelektíven járt el a szólásszabadsággal szemben – fogalmazott a Szava elnöke, aki szerint megdöbbentő a virtuális térben alkalmazott kettős mérce. Szerinte az eljárás a diktatúrákat idézi, hiszen a „magyar jogrend és az európai kultúra szerint is vállalható” véleményéért névtelen bejelentések nyomán érte retorzió. Mint arról a Magyar Idők beszámolt, polgári peres eljárást kezdeményezett a Heineken vöröscsillag-használata miatt két magyarországi civil szervezet. A kereset a Ptk. 2:42. § (2) bekezdését kéri számon a multinacionális vállalaton, ez ugyanis kimondja, hogy az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani, a Szorakész és Szava pedig úgy véli, a multinacionális vállalat semmibe veszi a kommunista diktatúra áldozatainak jogait. (N. Á.)