Legény Zsolt, az MSZP etikai és fegyelmi tanácsa elnökének nyilatkozata szerint Horn Gyula egykori szocialista miniszterelnök unokahúgának az 1956-os forradalommal kapcsolatban tett kijelentései nyomán keletkezett ügyben tartottak vizsgálatot. Megállapították, hogy politikusuk vétséget követett el, és ennek következtében részesült pusztán megrovásban, továbbá felhívták a figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló kijelentésektől – tájékoztatott a Magyar Nemzet.
A szocialisták eredetileg Havas párttagságát szándékozták felfüggeszteni az 1956-os forradalmat becsmérlő nyilatkozata miatt. Mint emlékezetes, az egykori MSZP-s fővárosi önkormányzati képviselő azt mondta az orosz állami televízióban az 1956-os forradalom és szabadságharcról: „Ezek a nácik fegyverrel járták a házakat, keresték a kommunistákat, zsidókat. Ezek nem radikálisok, hanem a legvalódibb fasiszták.” A megrovásról szóló határozat azért is érdekes, mert Havas Szófia kijelentése után az MSZP még sokkal keményebb hangú közleményt adott ki.

Az egykori fővárosi képviselő párttársával, Horváth Csabával
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán hangoztatták: büszkén vállalják Nagy Imre örökségét, a hősök és áldozatok emlékét kegyelettel megőrzik. Ennek folyománya pedig, ha valaki ezzel ellentétes nyilatkozatot tesz, az megsérti az MSZP alapszabályát. Ezért soron kívüli elnökségi ülést ígértek, ahol megtárgyalják „Havas Szófia párttagságának azonnali felfüggesztését, és a fegyelmi eljárás megindítását”.
Mint lapunk beszámolt róla: a szocialista politikus kijelenései nyomán a Jobbik tett feljelentést a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt, a rendőrség szerint azonban Havas Szófia a nyilatkozataival nem valósította meg a büntető törvénykönyvben szereplő bűntettet, vagyis nem történt közösség elleni uszítás, hanem véleményt nyilvánított. Az ügyészség azonban nem értett egyet a rendőrségi elutasítással, hatályon kívül helyezte azt és az MSZP-s politikus elleni nyomozás lefolytatására utasította a hatóságot.