Farkas Marianna elmondta: a májusi 47 ezerrel szemben júniusban 62, júliusban 67 ezer finanszírozott CT-vizsgálatot végeztek Magyarországon, ezek közül 275, illetve 599 alkalommal vizsgáltak előre vett pácienst. A 14 napon belül kivizsgálandó esetek száma júniusban 201, júliusban 359 volt, de összességében júniusban 30, júliusban több mint 34 ezer MRI-felvétel készült, szemben a májusi 21 ezerrel.
A tavaly megkezdett várólista-csökkentés is jól halad, bár nyáron értelemszerűen kevesebben vállalták az előre hozott műtéteket. Mégis, a tavaly biztosított egymilliárd forintnak köszönhetően az első körben „megcélzott” 1460 beteg közül eddig már több mint 1100 túlesett a műtéten. Az idei évtől további ötmilliárdot szavazott meg a kormány, hogy akinél indokolt, azt minél rövidebb idő alatt megoperálják. A tervek szerint év végéig további 11 500 beteget műtenek meg, eddig 3600-an vannak túl a beavatkozáson. Ennek köszönhetően több mint 2200 beteggel kevesebben vannak már a szürkehályog-várólistán, de ezerrel kevesebben várnak térd-, illetve csípőprotézisre is.