– Magyarországon megszűnt a hiteles tradicionális, keresztény-konzervatív, nemzeti radikális értékrend következetes képviselete, ezért egy új pártra van szükség ennek megtestesítésére – nyilatkozta a Magyar Időknek a Rend és Igazságosság (RIA) elnevezésű, frissen bejegyzett párt alapítója.
Orosz Mihály Zoltán úgy látja, a nemzet és az igazság érdeke ma másodlagos, a hatalom pillanatnyi érdeke alá van rendelve, és egy párt sincs, amelynek nem a hatalom megszerzése vagy megtartása volna az elsődleges és mindenek feletti célja.
– Jelenleg egy liberális önkénykultuszban élünk, amely lezülleszti a társadalmat. Mi rendalapú, igazságközpontú és érdemelvű társadalmat szeretnénk kialakítani és képviselni – fogalmazott a párt alapítója, aki azt is közölte: nem támogatják sem a faji, sem a vallási alapon való megkülönböztetést.
– A mi megítélésünk szerint vannak építő és romboló emberek. Aki tiszta szándékkal erősíti mindazt, amit a hatályos jogrend és adott kulturális normarendszer megtestesít, építő, míg azt, aki eltiporja, rombolóként tartjuk számon – hangsúlyozta, leszögezve azt is: pártjában a neonácizmusnak, neoliberalizmusnak, és neokommunizmusnak semmilyen formában nincs helye.

Orosz (jobbra) pártja Vonáékkal rivalizálna a választásokon
Legfontosabb lépésként a közbiztonság, a jogbiztonság és a létbiztonság hármas egységét jelölte meg a pártalapító. Mint fogalmazott: vannak no-go zónák, törvényen kívüli települések, amelyeket fel kell számolni. Szavai szerint az iskolai erőszakot be kell rekeszteni, és el kell érni, hogy a pedagógusok taníthassanak az állandó fegyelmezés helyett, továbbá a bűnözőkkel szemben kiszolgáltatott idősek védelmére is koncentrálni kell. A cigánybűnözésről azt mondta, helytelen volna a cigányságról általánosságban beszélni, bár tény, a fenti problémák mindegyike összefüggésbe hozható a cigányság bűnöző rétegével.
A jogbiztonságot illetően úgy vélekedett: a bíróság, az ügyészség és a rendőrség kötelékében is vannak, akik kártékonyak, felforgatók és korruptak.
– Nem tartjuk kizártnak, hogy a halálbüntetés fokozatos bevezetése mellett lépjünk fel, de csak az állam nevében eljáró politikusok, ügyészek, bírák és kormánytisztviselők esetében, mert nemzetellenes visszaéléseik esetén a legsúlyosabb büntetésre kell számítaniuk – fejtette ki. Orosz Mihály Zoltán hangsúlyozta, újra kell tárgyalni az államadósság kérdését, valamint a bankokat kötelezni kell arra, hogy kártalanítsák a devizahiteleseket, a banki uzsorát pedig meg kell tiltani.
A RIA 2018-ban önálló pártként indul a választásokon, választókerületi jelöltjeiket folyamatosan nevezik meg.
Orosz szerint sokan vannak ugyanis, akik igényt tartanak az általuk képviselt értékrendekre, így sokan vannak azok is, akik a Jobbikban reménykedtek, de mára elvesztették bizalmukat.