– Korábban szakmai elnökhelyettese volt a Klebelsberg Központnak. Hogyan fogadta a kinevezését, és milyen tervekkel vágott neki az elnökségnek?
– Nagy örömmel fogadtam a kinevezést, mert elkezdtünk egy munkát másfél évvel ezelőtt, amit folytatni tudok. Úgy ítélem meg, hogy jó munkát végeztünk, de az is igaz, hogy vannak még előttünk feladatok. Azért is vállaltam a felkérést, mert azt látom, jó esély van az oktatási rendszer további fejlesztésére.
– Hogyan értékeli az elmúlt időszakot?
– Bő két évvel ezelőtt elkezdődött az állami fenntartói rendszer konszolidációja, tavaly januárban megalakultak a tankerületi központok, ami nagyon komoly változást jelent az eredeti elképzeléshez képest. Sokkal stabilabb a rendszer, sokkal jobban, gyorsabban, hatékonyabban működik minden.
– A stabilitás kívülről is látható, de az ideális állapotot nyilván nem érték még el. Mi az, amin változtatni kell?
– A cél az, hogy mindenhol egyformán jó, színvonalas oktatás legyen megfelelő infra-strukturális háttérrel. Jelen pillanatban még vannak olyan iskolák, amelyek között nagy különbségek vannak, éppen ezért jobban kell segíteni a hátrányosabb helyzetben lévő köznevelési intézményeket. Minden gyermeknek meg kell kapnia a képességeit fejlesztő, személyre szabott, színvonalas oktatást, bárhol is éljen az országban. Ezen még dolgozni kell.
– Az iskolák állami kézbe vételének az egyik fő oka éppen az volt, hogy ne legyen a szegény önkormányzatnak szegény, a gazdagnak meg gazdag iskolája, hanem lehetőleg mindenhol megkapják az egyformán jó fejlesztést a gyerekek. Ezt kevésbé sikerül kommunikálni a társadalom felé.
– Biztos, hogy ebben az ügyben is van még tennivalónk. A régi Klik hirtelen megkapta az összes iskolát minden teherrel együtt, ezért voltak problémák a rendszerrel. A mostani, hatvan tankerületi központból álló rendszer helyben, az ottani igényeknek megfelelően tudja ellátni a feladatokat. Sokkal könnyebb helyben átlátni az iskolák ügyét, és gyorsabbá váltak a döntések is. Minden tankerületi központ önálló költségvetéssel rendelkezik, helyben gazdálkodik. Azt gondolom, hogy ez egy teljesen jó modell, amely lehetőséget biztosít a céljaink eléréséhez.
– Milyen a kommunikáció a Klebelsberg Központ, a tankerületek és az iskolák között?
– Azt várom el a tankerületektől, hogy ne hivatalként működjenek, hanem partnerként tekintsenek az iskolákra, ahogy a Klebelsberg Központ is partneri viszonyban van a tankerületekkel. Egyrészt szeretnénk, hogy a legfontosabb területeken, mint például a hátrányos helyzetű tanulók fejlesztése, egységes legyen a cél, másrészt mindent megteszünk azért, hogy a tankerületi központok önállóan működjenek, önálló arculattal rendelkezzenek, miközben folyamatosan megosztják egymással a tapasztalataikat.
– Időről időre felmerül a tanárhiány kérdése. Mit gondol erről?
– Ezen a téren nagyon jó az együttműködés a tankerületek között. A tavalyi tanévben is sikerült megoldani ezt a kérdést. Az elsődleges szempont az, hogy a szakórákat minden iskolában megtartsák. Idén már az első Klebelsberg-ösztöndíjasok is végeztek, és közülük van olyan hallgató, akinek még mindig keressük a helyét. Azaz nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják. Azt gondolom, hogy oda kell figyelnünk a szakos ellátottság biztosítására, és meg kell találni azt a stratégiát, amely biztosítja hosszú távon a pedagógusellátottságot. A médiában nagy hangsúlyt kapott, hogy például az egyik iskolában kémia-bármely szakos tanárt keresnek. Ez nem azt jelenti, hogy minden szakos tanárból hiány van az intézményben, hanem azt, hogy kémiatanárt keresnek, ezért a másik szakját nem határozták meg.
– Milyen beruházások indultak eddig, és milyenek várhatóak?
– Infrastruktúra-fejlesztésre két nagy pályázat van: az egyikben 60 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg nagyobb volumenű beruházásokra fordítható, mint például új tanterem vagy tornaterem építése, megkezdődtek a közbeszerzések, néhol már a munkálatok is. A másik pályázat kerete 30 milliárd forint, amelyet nem építésiengedély-köteles beruházásokra lehet fordítani. Ide tartozik például a nyílászárók cseréje vagy a villanyhálózat felújítása. A két pályázat együtt körülbelül ötszáz intézményt érint, az állami fenntartású iskolák körülbelül 20 százalékát. Ebben nincsen benne a Közép-magyarországi régió, Budapest és Pest megye, ahol további 15 milliárd forintnyi beruházás valósul meg költségvetési forrásból. Ezenfelül egyéb energiahatékonysági fejlesztések is megvalósulnak a jövőben. Ehhez jön hozzá még idén mintegy 9 milliárd forintos tétel tantermek, tornatermek, tanuszodák építésére.
– Amiből soha nem elég.
– Az a cél, hogy minden térségben elérhető legyen az úszásoktatás, elég sok tanuszoda épült az elmúlt időszakban, illetve megfelelő legyen a testnevelésórák ellátottsága. Kétségtelen, hogy kell még tornatermet építeni, bár már ezen a téren is egyre jobb a helyzet, a Klebelsberg Központ a tankerületekkel közösen kidolgozott egy megoldási javaslatot is.
– Hogyan viszonyul az érdekképviseletekhez a Klebelsberg Központ?
– Nagyon fontos, ha széles körben tudunk mindenről egyeztetni. A kritikát pedig meg kell hallgatni, de azt is elmondtam mind a két új szakszervezeti vezetőnek az elmúlt időszakban, hogy nem szerencsés, ha valaki csak kritizál, és nincsenek konstruktív megoldásai. Mindenkinek az a célja, hogy jól működjenek az iskolák, a gyerekeinknek minden lehetőséget biztosítsanak a tanuláshoz.
– Ön kívülről, belülről ismeri a hazai oktatási rendszert. Mit gondol, milyen legyen a jövő iskolája?
– A jó iskola az, ahova szívesen mennek be a gyerekek, szívesen tanulnak, ami azt jelenti, hogy élvezik azt az oktatást, amiben részük van, nézetem szerint ez ma az élménypedagógiával valósul meg. A kicsiknél a játékosság, a nagyobbaknál az informatikai eszközök jól megtanult használata visz előre. Mindebben a legnagyobb szerepe persze a pedagógusnak van. Kompetenciák fejlesztésére van szükség, mert mire kijön a diák az iskolából, már szakmák szűnnek meg, és több száz új alakul.
– Mondana egy példát a fejlesztésre?
– Nagyon fontos lenne a gyerekek problémamegoldó képességének a fejlesztése. Az, hogy a diákok merjenek önállóan gondolkodni, merjenek a tapasztalataikra építeni. Használják jól a digitális eszközöket, és semmitől se ijedjenek meg. Hagyni kell a gyerekeket gondolkodni, akár csoportokban is. Régen a tanár akart megmondani mindent, ma már szerencsésebb, ha a diákok jönnek rá sok dologra.
– Mennyire kell ezt az újfajta gondolkodásmódot megtanítani a pedagógustársadalomnak?
– Nagyon fontosnak tartom a módszertani képzést a tanároknak, szükség van rá. Tanítani kell a tehetséggondozást, de a sajátos nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozást is. Nagyon fontos lenne a korai felismerés is, mert akkor sokkal könnyebb a gyermek fejlesztése, integrálása a tanulóközösségbe.
– Mit gondol a tanulók túlterheltségéről?
– Az iskola mellett a szülők felelősségét is végig kell gondolni ebben a kérdésben, hiszen sok esetben ők maguk íratják be rengeteg különórára a gyermekeiket. Tapasztalataim szerint a kevesebb gyakran több, alacsonyabb óraszámban, kisebb ismeretmennyiséggel, ugyanakkor a fejlesztésre helyezett hangsúllyal sokkal jobban elmélyíthető a diákok később is kamatoztatható tudása.
– Egyre több szó van arról, hogy az egészséges életmódra való nevelésnek hangsúlyosabbnak kellene lennie.
– Ezzel teljesen egyetértek, mindent megteszünk azért, hogy az iskolák erre a feladatra minél több energiát fordítsanak, ebben segítjük is őket a tankerületi központokkal közösen.
– Mit gondol, mi a szerepe az iskolának abban, hogy a fiatalok a helyén kezeljék a drogfogyasztást?
– A megelőzés a legfontosabb, az, hogy a gyerekek megismerjék a függőségek veszélyeit. De azt is látni kell, hogy a szülők felelősségét nem lehet megkerülni. Ha otthon nem figyelnek kellőképpen a gyerekre, akkor nagyon nehéz dolga van az iskolának a megelőzésben. De az biztos, ha az iskolában vélelmezhető, hogy a gyerek szokott drogot fogyasztani, akkor beszélni kell a szülővel, segítséget kell neki is nyújtani. Viszont meg kell mondanom, hogy nagyon rossz tendenciának tartom, hogy sok 14-15 éves gyerek már éjszakai szórakozóhelyekre jár. Nekem szívügyem, hogy ezen a téren legyen változás. A gyerekekre rendkívüli módon kell figyelni, mert ha megsérülnek lelkileg kiskorukban, vagy akár kamaszkorban, az negatívan hat a későbbi életükre.
– Hol tart az iskolák digitális fejlesztése?
– A Klebelsberg Központ a Közép-magyarországi régióban a tanév közepén szállított ki az iskoláknak 6,7 milliárd forint értékben több tízezer laptopot, tabletet, PC-t és projektort. A konvergenciarégiókban pedig 45 ezer notebookot osztottunk ki a pedagógusoknak, akik ezeket majd az oktatás során tudják használni, 24 ezer tabletet is kaptak az iskolák, épp közbeszerzés alatt van több mint ötezer projektor és háromezer, digitális tartalmak megjelenítésére alkalmas, csúcstechnológiás interaktív panel.
– Ezt hívja a köznyelv okostáblának?
– Ezek jelenleg a „legokosabb” táblák. Egyébként mindehhez továbbképzés is társul, amely nemcsak az eszközök kezeléséről, hanem arról is szól, hogyan lesz az oktatás hasznos része a digitális technológia. Persze ez eleinte többletmunkát jelent az adott pedagógusnak, és csak később érzi azt, hogy megkönnyíti az életét.
– Mit gondol arról, hogy a közgondolkodásban még mindig sokan a gimnáziumokat preferálják a rossz jegyekkel rendelkező tanulóknak is, miközben egy szakgimnáziumban vagy szakközépiskolában sokkal jobban kiteljesedhetne a fiatal.
– Gondolkozunk azon, hogy a gimnázium 10. évfolyama után is legyen lehetőségük a diákoknak szakirányú szakmai képzést választani.
– Hol látja a Klebelsberg Központ helyét az oktatáspolitikában?
– Én azt hiszem, hogy bevonnak minket az oktatással kapcsolatos szakmai döntésekbe. A megítélésünk társadalmi szinten is jobb, mint évekkel ezelőtt. Célunk, hogy az oktatás minden szereplőjével legyen párbeszéd.