A szakértő M1 aktuális csatorna keddi műsorában hozzátette: látott már 80 év feletti nagyon biztonságosan vezető és 30 év körüli teljesen alkalmatlan sofőrt is.
Elmondta: az időskori vezetésnek számos feltétele van, s ha például egy idősebb sofőr balesetet okoz, akkor nagy eséllyel pályaalkalmassági vizsgát kell tennie, egyes megyékben ez már 60 év feletti autósokra is vonatkozik.
A vezetői alkalmasságot elsősorban az illetékes minisztérium pályaalkalmassági vizsgálati hatósági főosztálya állapítja meg, a vizsgálat reflextesztből és pszichológiai részből áll, esetenként közlekedéspszichológus és igazságügyi szakértő segítségével hozzák meg a döntést – fűzte hozzá.
A szakjogász arra is kitért, hogy ha egy sofőrt bűncselekmény miatt nem kategóriakorlátozás szintjén tiltják el a vezetéstől, akkor kötelező az utánképzés.
Magyarországon tízévente, 40 év felett ötévente, majd a kor előrehaladtával kétévente kell meghosszabbítani a vezetői engedélyeket – emlékeztetett Borbély Zoltán.