Szél Bernadettet ezután megalázó hangnemben osztotta ki Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, mondván, hogy „fecsegés helyett inkább dolgozzon”. A Demokratikus Koalíció elnöke miatt szerdán viszont már az LMP másik társelnöke is nekiment Szélnek. Hadházy Ákos kijelentette, hogy nem tartja helyesnek, ha az ellenzéki pártok egymásról beszélnek.
– Belőlem biztos, hogy nem fog olyanokat kiszedni, hogy az egyik pártot vagy a másik pártot minősítsem. És ez nem is helyes – hangoztatta Hadházy Ákos az ATV-ben. Majd azt is hozzátette, hogy az LMP hajlandó bizonyos témákban összefogni a Jobbikkal, a DK-val és az MSZP-vel is.
Emlékezetes, hogy Hadházy a hét végén az Együttel és a Párbeszéddel közös fővárosi demonstráción azt fejtegette: 2018 lehet az utolsó év, amikor az Orbán-rezsimet demokratikusan meg lehet dönteni, utána már csak a forradalom marad, amit ő maga nem támogat.