– Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének nyilatkoznia kell, milyen kapcsolat fűzi az Interpol által körözött bolgár bűnözőhöz, Cvetan Vaszilevhez – jelentette ki a Fidesz–KDNP-frakciószövetség szóvivője tegnap.
Hollik István tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Gyurcsány Ferencnek közös cégei és üzletei vannak a férfival, az egyik legnagyobb bolgár bank tulajdonosával, aki a gyanú szerint 600 milliárd forintnak megfelelő pénzt lopott el. A Fidesz–KDNP ezért felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, jutott-e Magyarországra ebből a pénzből.
Arra is várják a választ, hogy a DK kapott-e abból a pénzből, amelyet Cvetan Vaszilev ellopott. Hollik István hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferencnek tisztáznia kell magát.
„Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke a leghírhedtebb bolgár oligarchával üzletel, ugyanis közös céget alapított a brutális médiabefolyással és a Vivacom nevű telekommunikációs mamutvállalattal is rendelkező Cvetan Vaszilevvel” – írta meg 2014 júniusában a Válasz.hu. A közös cég neve: Cellum Bulgaria.
A lap szerint a mobilfizetési megoldásokat fejlesztő céghez az MSZP–SZDSZ-koalíciót felborító Kóka János szállította a tudást és a technológiát, Gyurcsány a félig bolgár származású feleségén, Dobrev Klárán keresztül a bolgár kapcsolatot, Vaszilev pedig a pénzt. A cikk megjelenése után Gyurcsány Ferenc megerősítette, hogy valóban van közös üzlete a bolgár milliárdossal.
A volt kormányfő ugyanakkor kijelentette: megbélyegzésnek és rosszízű történetnek tartja, hogy Cvetan Vaszilevet oligarchának nevezik. „Mi kényesen ügyelünk arra, hogy Magyarországon semmi olyan üzleti aktivitást ne csináljunk, aminek kormányhoz, közszférához van köze. Azt a szívességet nem tudjuk megtenni politikai ellenfeleinknek, hogy a Balkánon: Macedóniában, Albániában, Bulgáriában ne legyen üzleti aktivitásunk. Ott meg együttműködünk az ottani nagy bankokkal, nagy cégekkel.
Ez a legtermészetesebb” – fogalmazott akkor a DK elnöke annak kapcsán, hogy üzlettársa bérgyilkosokat fogadott egy befolyásos médiatulajdonos megölésére. Gyurcsány Ferenc azonban arról már nem beszélt, hogy pontosan milyen üzleti kapcsolata van Cvetan Vaszilevvel és milyen kapcsolatban áll balkáni nagy bankokkal.
Gyurcsány és Vaszilev életútjában is számos közös pont van. Cvetan Vaszilev a Frankfurter Allgemeine Zeitung 2013-as elemzése szerint a kommunista nómenklatúra ama utódaihoz tartozik, akik 1989 után maguk között osztották fel a bolgár gazdaságot.
Az 59 éves oligarcha a bolgár Korporatív Kereskedelmi Bank többségi tulajdonosa, ebből a pénzintézetből tűnt el az említett kétmilliárd euró mellett háromszáz(!) VIP-hitelfelvevő 400 milliárd forint értékű kölcsönéről szóló dossziéja is.
Minden dokumentum elégett
– A könyveléseink, az irataink, a különböző pénzügyi papírok is mind megsemmisültek, vagy a tűzben, vagy az oltás következtében – jegyezte meg a DK ügyvezető elnöke a párt központi irodájában szombaton pusztító tűz kapcsán a helyszínen tett bejárást követően. Molnár Csaba szerint ezeken kívül politikailag fontos iratok is megsemmisültek, illetve csaknem 10 ezer aláírás vált a lángok martalékává, amit a közvetlen főpolgármester-választásért és az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért gyűjtöttek.