– Kellemetlen perceket fog okozni Dobrev Klára az adóhivatalnak – jelentette ki Gyurcsány Ferenc arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatósága tanúként idézte be feleségét péntekre a Czeglédy Csaba cégének nyújtott Altus-kölcsönök miatt, Dobrev ugyanis a társaság vezérigazgatója. A DK elnöke az ATV-ben úgy fogalmazott: felesége az igazsággal készül a meghallgatásra, az igazság pedig „ebben a hazug rendszerben fájó tud lenni, és Klára egy ilyen szerepben nem lesz visszafogott”. Szavai szerint Dobrev Klára a tájékoztatásnak eleget fog tenni, mert „az a dolga állampolgárként”, de „teljes fegyverzetben fog menni”, és meglehet, hogy ügyvédet is visz magával.
A volt miniszterelnök nem először beszélt fenyegető hangnemben a hatóságokról, illetve a neki nem tetsző eljárásokról, döntésekről. Gyurcsány 2011 őszén, amikor hivatali visszaélés elkövetésének gyanújával hallgatták meg a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban, esküszegéssel vádolta meg az ügyészeket, akik szerinte nem az alkotmányhoz, hanem a miniszterelnökhöz és pártjához hűségesek.
Amikor a sukorói telekcsere kapcsán a Kúria idén júniusban hűtlen kezelés kísérlete miatt letöltendő börtönre ítélte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a DK elnöke úgy reagált, hogy „az elítéltek ártatlanok, a nyomozó ügyészek és bírák a bűnösök”. – A meghurcoltakat szabadon engedjük, és teljes anyagi és erkölcsi kárpótlást fognak kapni. A bűnös eljárásban részt vevők ellen minden törvényes eszközzel fellépünk – írta Gyurcsány.
Ismert, az Altus Portfólió Kft. tavaly februárban csaknem nyolcvanmillió forint összegben adott kölcsönt a mintegy hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított szocialista Czeglédy Csaba cégének, a Human Operatornak. Tavaly augusztusban további kilencvenmillió forintos hitelt folyósítottak az MSZP és a Gyurcsány Ferenc jogi képviseletét ellátó Czeglédy vállalkozásának. A DK elnökének egyik facebookos bejegyzéséből tudni lehet egy harmadik, idén tavasszal biztosított kölcsönről is.
Mindez pedig az Altus részéről felveti a tiltott pénzügyi szolgáltatási tevékenység gyanúját. A Magyar Idők információi szerint még ezen a héten egyesíthetik az adóhatóság által folytatott nyomozást, valamint azt az eljárást, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda a Human Operator és Czeglédy kapcsán, nagy összegű tartozás-fedezet elvonásának gyanújával folytat.