A Magyar Demokrata Fórum egykori politikusa egy hete az egyesület Facebook-oldalán tette közzé a felhívást a megfogalmazása szerint „politikai koncepciós perben börtönre ítéltek” érdekében, és a jogerős ítéletet igazságtalannak, valamint jogtalannak tartja.
A magukat a Fidesz-rendszer üldözötteinek tartók által januárban alapított Nemzeti Bilincs Egyesület a támogatások visszafizetését is vállalja.
„Meggyőződésünk, hogy a per még nincs lezárva, és majd egy tisztességes eljárásban megszületik a felmentő ítélet, akkor ezt a költséget az államnak kell állnia, és mi vállaljuk, hogy a támogatásokat visszafizetjük a támogatóknak” – közli Herényi Károly, aki egyébként Székely Árpád volt moszkvai nagykövet és Császy Zsolt mellett maga is tagja az egyesületnek.

Császy Zsolt szeptember 19-én vonul börtönbe
Mint lapunk is beszámolt róla, június 8-án három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit. A harmadfokú ítélet jogerős. Első fokon Tátrai négy évet, Császy három és fél évet kapott, a Szegedi Ítélőtábla viszont – bűncselekmény hiányában – felmentette a két vádlottat. Ezt az ítéletet fordította meg a Kúria.
Tátrai már a büntetését tölti, Császy szeptember 19-én vonul börtönbe. Az ügyletet miniszterelnökként jóváhagyó Gyurcsány Ferenc nem került a vádlottak padjára, s a jogerős ítéletre azt mondta: Császyék helyette kerülnek börtönbe.