– Utoljára tíz éve, a jogosítvány megszerzése miatt tanultam meg az újraélesztést, de őszintén szólva nem hiszem, hogy magabiztosan tudnék belekezdeni az életmentésbe – vallotta be egy harmincas éveiben járó férfi az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megalakulásának 70. évfordulója alkalmából tartott életmentő oktatáson, miközben bizonytalanul hajolt az úgynevezett ambubaba fölé.
Alig néhány méterrel odébb egy általános iskolás fiú viszont magabiztosan és szakszerűen távolított el egy idegen testet egy csecsemő méretű, élethű gyakorlóbábu szájából. Amíg évtizedekkel ezelőtt az átlagember csupán kötelező jelleggel, a jogosítványszerzéskor igyekezett elsajátítani az életmentés alapjait, addig mára szinte elvárás, hogy szükség esetén tudjuk, mi a dolgunk.
Még mindig kevesen vannak azok, akik tudják, mit kell tenniük egy erős vérzés, fulladás, eszméletvesztés vagy keringésleállás esetén. – Magyarországon évente hat-hétezren esnek össze a közterületeken hirtelen szívmegállás miatt, s közülük mindössze ezer ember életét tudjuk megmenteni, mert a legértékesebb percekben nincs senki, aki hozzá tudna kezdeni az újraélesztéshez – mondta lapunknak Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Szavai szerint az elmúlt években számos kampányt indítottak, és tapasztalataik szerint sokat javult a helyzet, ám mindez kevésnek bizonyul, ezért a szolgálat új megoldások felé fordul.
Ilyen a hónapok óta működő SzívCity mobilalkalmazás, amelynek letöltésével mi magunk is riaszthatóvá válunk. Ez azt jelenti, hogy ha valaki néhány sarokra tőlünk rosszul lesz, a mentőszolgálat mellett a legközelebbi szívcitys is kap egy értesítést. A beteghez egy GPS-jel vezet oda, így a mentők kiérkezéséig el tudjuk kezdeni az életmentést.
– Alig néhány hónap alatt tizenötezren töltötték le az alkalmazást, ám a cél az, hogy százötvenezer olyan ember használja ezt a megoldást, aki tud és mer is segíteni egy nem várt helyzetben. Ráadásul havonta minden megyeszékhelyi mentőállomáson ingyenes képzést tartunk azoknak, akik szeretnék megtanulni az újraélesztést vagy a régi emlékeket valódi rutinná fejlesztenék. A mi vágyunk az, hogy a nyolcezer mentődolgozónk mellett több millió elsősegélynyújtó önkéntesünk legyen – fogalmazott Győrfi Pál.
A mobilalkalmazással kapcsolatban a szóvivő kiemelte: bár sokat gondolkodtak a felelősség kérdésén, arra jutottak, hogy a legrosszabb az, ha nem segít senki.
– Hiszen ha négy percig senki sem megy oda a segítségre szoruló beteghez, az végzetes lehet, azonban ha valaki még bizonytalan vagy kevésbé profi, és telefonon navigáljuk minden egyes mozdulatát, már nyertünk – jelentette ki a szóvivő.