Nagy a különbség a gyermekkórházi ellátásban a budai és a pesti oldal között: Pesten ezer, Budán viszont csak 197 ágyon tudják fogadni a betegeket. Az Egészséges Budapest program (EBP) néven elindult fővárosi kórházfejlesztés fontos feladata ennek a területi egyenetlenségnek a korrigálása is.

Hamarosan egy országos sürgősségi központ jön létre a Nagyvárad téri intézményben
Ezért született az a döntés, hogy a VIII. kerületi Bókay, illetve a IX. kerületi Tűzoltó utcából a leendő dél-budai szuperkórházba költöztetik a Semmelweis Egyetem két gyermekklinikáját. Mint Cserháti Péter, az EBP miniszteri biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában fogalmazott: tulajdonképpen ez döntötte el, hogy nem a Szent Imre-kórház bővítésével alakítják ki a dél-budai szuperkórházat, hanem egy teljesen új épületet húznak fel zöld mezős beruházásban, ezek az egységek ugyanis ott már nem fértek volna el.
Így most mindhárom centrumkórház mellett lesz gyermekellátás: a Honvédkórház bázisán kialakítandó szuperkórházi egységhez tartozik majd a Bethesda Gyermekkórház, míg a Szent László Kórház-Országos Kardiológiai Intézet bázisán létrejövő intézménykomplexumnak a Nagyvárad tér másik oldalán található Heim Pál Gyermekkórház adja a gyermekellátási kapacitását.
A területi szimmetria mellett az átszervezésnél az orvosszakmai fejlesztés is fontos szempont, mert például a két gyermekklinikán sincs CT vagy MR, és az épületek elavultsága miatt ezek oda nem is telepíthetők. A leendő dél-budai centrumban viszont a legkorszerűbb diagnosztika helyben elérhető lesz, egyetlen gyereket sem kell majd ezért máshová átszállítani.
A már meglévő két nagy gyermekgyógyászati intézményben is jelentős fejlesztések indulnak. A legutóbbi kormányhatározat szerint már az idén 200 millió forintot kap orvosi műszerek beszerzésére a Heim Pál Gyermekkórház.
Itt épül fel majd az új országos gyermekbaleseti és gyermeksürgősségi centrum, illetve itt alakítanak ki egy serdülő- és ifjúsági pszichiátriát, valamint addiktológiai központot – mindezek tervezésére, illetve részbeni kivitelezésére 659 millió forintot különített már el a kormány.
Észak-Pesten a Bethesda Gyermekkórház a gyermeksürgősségi központ, itt új diagnosztikai egységek, műtőblokk épül a kormány által korábban megszavazott mintegy 6,4 milliárd forintos forrásból.
A fejlesztés másik fontos eleme a térségben egyelőre hiányzó gyermekpszichiátriai osztály kialakítása, valamint egy, az egyházi intézményekben jelenleg nem elérhető szülészeti-nőgyógyászati ellátás kiépítése. Emellett a meglévő épületek korszerűsítésére is jut a támogatásból.