Huszonöt éve működik rendületlenül és egyre nagyobb sikerrel a Gyermekek Háza alternatív alapozó program, amely azon túl, hogy egyedileg kialakított kerettantervvel dolgozik, az országban elsőként vezette be az integrált oktatást. Ennek eredményeként az ép gyermekekkel együtt tanulhatnak autista, Down-szindrómás, mozgás,- hallás,- vagy látássérült diákok is. Lányi Marietta, a program vezetője, felidézve a kezdeteket, elmondta: a rendszerváltás után mindenki jobbá, emberközpontúbbá akarta tenni a világot.

Az a céljuk, hogy a fiatalok örömmel éljék meg az iskolai éveket
Ekkor váltak ismertté az olyan oktatási formák, mint a Waldorf- vagy a Montessori-iskola. – Mindegyikből vettünk át elemeket és természetesen hozzátettük azt, amit a gyerekekről, nevelésről, oktatásról gondolunk, így hoztunk létre egy új szisztémát. Ez a munka még most is folyik, programunk folyamatosan alakul, igyekszünk a változásoknak, a kor kihívásainak megfelelni – fogalmazott a vezető. Az iskola a Nemzeti alaptanterv (NAT) által megszabottakon belül egyedi kerettantervvel működik. Lányi Marietta szerint az egyik legnagyobb különbség talán az, hogy ők azt vallják: az általános iskola valóban legyen általános. Ennek lényege, hogy a gyermekek saját tempóban fejlődhessenek. Van, aki már úgy kezdi az iskolát, hogy tud olvasni, míg másnak az átlagosnál több idő kell annak elsajátításához.
– Igaz, hogy a NAT tág meghatározást ad, így nagyobb teret enged, de a kerettantervet nem tudjuk tartani. A tanterv zsúfolt, időhatárokat szab. Ebben az intézményben nincs buktatás, az első négy évben nincs továbbhaladási feltétel, vagyis saját ütemében tanul mindenki. A mi akkreditált tantervünk szerint négy év van az alapismeretek elsajátítására – számolt be Lányi Marietta. Utalt rá: ez a fajta pedagógiai szemlélet teszi lehetővé a sajátos nevelés igényű, úgynevezett SNI-s gyermekek együtt nevelését, integrált oktatását, akiket a közoktatási rendszer sokszor külön iskolába tesz. – Én ezzel az elkülönítéssel nem értek egyet, az integrációval az ép gyerekek is sokat nyernek: empátiát, toleranciát tanulnak, míg sérült társaiknak természetes közeget biztosítunk – hangsúlyozta. Mint mondta, a tanterv kitér a speciális igényekre is, megjelennek a különböző sérülésre vonatkozó speciális feladatok. – Minden tantárgy leírása előtt ott van, mire kell figyelni, ha valamilyen sérült gyermek is van a csoportban. Ezek jobbára segédeszközök. Emellett beépítettük a tantervünkbe a tanulásban akadályozott gyermekekre vonatkozó előírásokat is – sorolta.
A sérültek megfelelő aránya tíz százalék lenne Ez egy 25 fős csoportban két-három gyermeket jelent. A jelentkezők száma ugyanakkor jóval magasabb. – Ennek ellenére nem szabad az arányt elrontani, mert a csoport szegregálttá válhat, épp olyanná, ami ellen küzdünk. Az integrált oktatás iránti igény igen nagy. Épp ezért jó volna, ha más iskolák is nagyobb nyitottságot mutatnának – tette hozzá.
Lányi Marietta szerint hatalmas igény van új szemléletre az oktatásban. – A tantervünket már két iskola szeretné átvenni. A pedagógusok mintha vágynának erre az útra, ugyanakkor ódzkodnak is a szemléletváltástól. Egyesek szerint a mi iskolánk egy játszóház. Lehet. Célunk, hogy a tanulók örömmel éljék meg az iskolai éveket, igazodunk az egyéni sajátosságokhoz, autonóm embereknek tekintjük őket – foglalta össze az egyeseknek talán túlságosan liberálisnak tűnő szemlélet lényegét.
Hozzáfűzte: az egyéni bánásmód a tehetséggondozásra is lehetőséget nyújt. Több diákjuk ér el kiváló eredményeket különböző versenyeken. Azok, akik az általános iskola elvégzése után máshol tanulnak tovább, és találkoznak a hagyományos pedagógiai rendszerrel, gyakran kerülnek nehezebb helyzetbe. Viszont több gimnáziumban pontosan az itt tanult diákok által vitt szemlélet miatt hajlanak a változtatásra.
A Gyermekek Háza, noha magánkezdeményezéssel jött létre, állami iskola, önkormányzati fenntartással. – Köszönet a II. kerületi önkormányzatnak azért, hogy az első perctől támogatták az iskolát. Támogatták az akadálymentesítést, a tantervünk akkreditációs kérelmét is ők nyújtották be, és a 25. születésnapunk alkalmából szervezett konferenciáinkon is velünk ünnepeltek – említette végezetül Lányi Marietta.