Gulyás Gergely kifejtette, a demokratikus döntéshozatalban az országgyűlési többség fogad el törvényeket, ennek az ellehetetlenítése a képviseleti demokrácia működése elleni támadás. A tárcavezető szerint ez történt a parlament utolsó idei ülésén, az ellenzéki képviselők köztévénél tartott fellépése pedig jogellenes volt.
Utóbbival kapcsolatban megjegyezte,
amennyiben a köztévé követett el hibát, akkor legfeljebb annyit, hogy egyáltalán beengedte épületébe a tiltakozó ellenzéki képviselőket. A képviselők jogállásáról szóló törvény ugyanis tiltja a közintézmény működésének megzavarását, az ott megjelent képviselők azonban bevallottan a televízió rendes működésnek megzavarását, egy petíció beolvasását szerették volna elérni
– mondta.
A Miniszterelnökség vezetője az év végi tiltakozásokról szólva úgy fogalmazott, egy tízmilliós országban nem teljesítmény azt elérni, hogy néhány ezer ember radikalizálódjon és szívből utálja a kormányt. Szerinte az ellenzék a „kemény magnak politizál”, ami kizárja a többségi támogatást. Gulyás Gergely egyaránt lehetségesnek nevezte, hogy a tüntetések januárban, februárban, vagy a májusi EP-választás után érnek véget, de szerinte azok tömegtámogatásra aligha fognak szert tenni.
A tárcavezető hozzátette még,
a tiltakozók állításával ellentétben nincs „rabszolgatörvény”, tehát nem is kell semmit módosítani.
A túlóra-szabályozás önkéntességen alapul, ezért a „rabszolgaság” nettó butaság, a törvény csak ürügy volt a tiltakozásokhoz – fejtette ki.
Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy „Nagy Imrével semmi baj nincs”, az őt ábrázoló szobrot azért szállították el a Kossuth tér mellől, mert az Országgyűlés célja, hogy helyreállítsa a kommunista diktatúra és a náci megszállás előtti szép műalkotásokat. Kijelentette, nem új szobrot állítanak, hanem az eredeti állapotot rekonstruálják, a terület ugyanis kifejezetten a vörös terror áldozatainak emlékére kapta a Vértanúk tere nevet.
„A Horthy-korszakot kár mániákusan felemlegetni”, mert akkor egész más volt a helyzet – fogalmazott a kormányfő Budai Várba költözésére vonatkozó kérdésekre. Ezzel összefüggésben megjegyezte, miniszterként a tárca Kossuth téri épületében marad, mivel több száz kollégájának nem lett volna helye a karmelita kolostorban.
A Miniszterelnökség vezetője közölte, elégedettséggel töltené el, ha a jövő évi EP-választás után továbbra is a Fidesz lenne a legerősebb tagpártja az Európai Néppártnak. Megjegyezte,
az egész Európában arányos választási rendszerben az Európai Néppárt közel ötven tagszervezetéből senki nem kapott olyan választói támogatást – 56, illetve 52 százalékot – mint a Fidesz a legutóbbi két EP-választáson.