Szívbeteg csecsemőt hagytak a szülei egy nyugat-magyarországi kórházban; a súlyos beteg kisfiú már túl van egy rendkívül bonyolult műtéten, de még több beavatkozás vár rá – írta a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó kórházi forrás arról beszélt: már felvették a kapcsolatot az illetékes gyámhivatallal a két hónapos gyermek ügyében. Az utóbbi időben ő már a második súlyosan beteg baba, akit a szülei a kezelő intézményben hagytak. Szeptemberben egy Győr-Moson-Sopron megyei kórházban „felejtettek” a szülei egy hat hónapos kisfiút, miután kiderült, hogy szívbeteg. Csupán annyit írtak egy papíron: lemondanak a gyerekről.
Egyébként országszerte nem ritka, hogy kórházban hagynak gyermekeket, egy Heves megyei intézményben 2011-ben összesen tizennyolc gyermeket hagytak sorsára a szülei – tudta meg lapunk. Rendőrségi forrásból úgy értesültünk, hogy a kórházban maradt babák ügyében csak akkor indít büntetőeljárást a rendőrség, ha felmerül a bűncselekmény gyanúja, például hogy bántalmazták a csecsemőt. A bűncselekmény gyanúját a kezelőorvos köteles jelenti a hatóságoknak.
A védőnők és szociális szakemberek által működtetett Gólyahír Egyesület tizennyolc éve jött létre, és már 870 gyermek örökbefogadásánál segédkezett. – Amennyiben nincs lemondó nyilatkozat, csak akkor válik örökbe adhatóvá a gyermek, ha fél évig nem látogatják a szülei, ez érvényes egy kórházban hagyott gyermekre is – nyilatkozta lapunknak Mórucz Lajosné, az egyesület elnöke. Hozzátette: nem nehéz szülőt találni egy egészséges, de akár még egy beteg gyermeknek sem. Náluk öt év az átlagos várakozási idő, jelenleg 510 házaspár vár örökbe adható gyermekre.
Bár a nevelőszülői hálózatban is érvényes az az előírás, hogy a vér szerinti szülőknek minimum félévente tartaniuk kell a kapcsolatot gyermekükkel, a szakember szerint nem biztos, hogy minden nevelőszülő jelzi a kapcsolattartás elmaradását a felettes szerveknek. Feltehetően attól félnek, hogy elveszik tőlük a nevelésbe adott gyermeket. – Ha érdekeltek lennének a kapcsolattartás hiányának pontos jelentésében, több gyermek válna hamarabb örökbe adhatóvá és kerülne szerető, gondoskodó szülőkhöz – véli a szakember.