A Kreatív információi szerint legalább két műsor megszűnik a Hír TV költségcsökkentésének jegyében, azzal párhuzamosan, ami már a választások másnapja óta tudható, hogy csoportos létszámleépítés is lesz a csatornánál.
A Lapzárta és a Newsroom című hírháttér-műsorok biztosan meg fognak szűnni (ezeket a műsorokat, a portál információi szerint a választások óta nem is engedték adásba), míg a Főszerkesztők Klubja és a Csörte más formában fog tovább működni, de egyelőre még nem ismert, hogy milyen módon.
A Kreatív információi szerint Kálmán Olga Egyenesen című műsora, valamint Csintalan Sándor betelefonálós műsora több adásidőt kap az ún. konszolidációt követően és jelen állás szerint egyelőre Dévényi István is maradhat.
A portál által megkérdezettek egyébként furcsállták a leépítés módját: nem értik, hogy miért kellett alacsony költségvetésű műsorokat megszüntetni, miközben hétvégén elindult például egy „női Heti hetes„ Nem gyenge címmel, amelyet Teszári Nóra vezet, olyan vendégek közreműködésével, mint Karafiáth Orsolya, Makány Márta, Papp Réka Kinga vagy Lampé Ágnes. Ehhez a műsorhoz külön stúdiót is fel kellett építenie a TV-csatornának.
A Hír TV-nél uralkodó káoszt egyébként az is jellemzi, hogy a Kreatívhoz eljutott hírek szerint az egyik műsorvezetőt is kirúgták, aki maga viszont nem tudott ennek tényéről, és telefonhívásuk idején épp a műsor forgatására készült.
Korábban egyébként már bejelentették, hogy D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztőtől és Szöllősi Györgyi műsorvezetőtől megvált a csatorna, és az is tudható, hogy a leépítéseket két ütemben hajtják végre, és az nem kíméli majd a vezetőség tagjait sem.
A csatorna 10 százalékos leépítést jelentett be, ami a cégadatok szerint 283 főt alkalmazó Hír TV akár 30-40 alkalmazottját is érintheti, emellett pedig durván vissza fogják vágni a külsős beszállítók (pl. vágók, szerkesztők stb.) körét is.
A teljes hír elolvasható a kreativ.hu oldalra kattintva.
Veiszer Alindát és Péterfi Juditot is kirúgták
A 888.hu információi szerint Péterfi Juditot is menesztették másik 37 ember mellett. Ez a 37 fő már megkapta a felmondólevelét.
Simicska Lajos a korábban már említetteken kívül azonnali hatállyal kirúgta M. Kiss Csabát és Pataky Enikőt.
Veiszer Alinda műsora anyagi gondok miatt szűnt meg, a 888.hu cikke szerint ebből is látszik, hogy Simicska politikai nehézfegyverzetként, és nem újságírói műhelyként gondolt a Hír Tv-re és a Magyar Nemzetre.
A műsorvezető megerősítette az Index információját.