Folytatódnak a fegyelmi tárgyalások az LMP-ben, a többi között Hadházy Ákos és Sallai R. Benedek ügyében is – számolt be róla szombaton a Magyar Hírlap.
Hadházy ellen azért indult eljárás, mert a vezetőség tudta nélkül egyeztetett választási visszalépésekről, Sallai ellen pedig azért, mert nekitámadt Hadházynak a fegyelmi bizottság ülésén.
– Az erről készült hangfelvétel szinte biztosan nem a hivatalos jegyzőkönyvi felvétel, ezt valaki titokban rögzíthette – közölte a napilappal Moldován László, a párt etikai bizottságának elnöke. Hozzátette: vizsgálják, ki lehet a szivárogtató, és ha kiderül, biztosan fegyelmi ügy lesz belőle.
Szavai szerint szombaton tervezték elvégezni a felvételek összehasonlítását. A múlt héten kiszivárogtatott felvételt Sallai volt munkatársa, Polgár Emese nevével visszaélve töltötték fel egy videómegosztó oldalra. A lap LMP-s forrásai szerint Sallait akarták besározni azzal, hogy a bizalmasa nevén hozták nyilvánosságra a hangfelvételt.
Polgár a Facebookon megosztott bejegyzésében közölte: a Google már letiltotta a felvételt, mivel azzal megsértették a személyiségi jogait. Mint írta, megteszi a jogi lépéseket, és mindent el fog követni azért, hogy kiderüljön az elkövető kiléte.