A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között annak az összegnek a felhasználásáról, amely az Akadémiától a tárcához kerülhet át – mondta Lovász László, a tudós testület elnöke a távirati irodának. Felidézte, hogy a költségvetési törvényjavaslat szerint az MTA összesen negyvenmilliárd forintos alaptámogatásából 28 milliárd forint kerülne az ITM-hez.
Lovász László szerint ez a lépés nem javítja a tudomány hatékonyságát, és a végrehajtási szakaszban, a konkrét döntéseknél az Akadémiának keményen kell majd érvelnie a saját szempontjai, az alapkutatások, a kutatói függetlenség megfelelő értelmezése mellett.
Mint mondta, a költségvetési törvénytervezet megszavazása esetén az ITM-hez kerülne az akadémiai kutatóintézetek mintegy húszmilliárd forintos alaptámogatása, vagyis az épületek fenntartását, a rezsiköltségeket, a határozatlan idejű kutatók fizetését fedező források. Mindez zavaros jogi és gazdasági helyzeteket eredményezhet, ráadásul az alaptámogatások központosítása nem olyan eszköz, amellyel a minisztérium tudománypolitikát tud csinálni. Ehhez inkább plusz források, pályázatok, konkrét megbízások kellenek – fogalmazott.
Hozzáfűzte: az MTA-nak előnytelen az is, hogy a jövőben külső szempontok közvetlenül érvényesülhetnek abban, milyen kutatások folynak az akadémiai intézetekben. Ugyanakkor nagyon sok fog múlni azon, hogy a miniszter miként él a törvény által neki biztosított lehetőségekkel.
– Tudománypolitikai koncepció tekintetében van vitánk Palkovics Lászlóval – jegyezte meg Lovász László, aki szerint a miniszter kevésbé ismeri el az alapkutatások fontosságát.