Elhangzott, hogy a vár épületének rekonstrukcióját 7,2 milliárd forintból, hazai (Modern városok program) és európai uniós forrásból valósítják meg. Emellett a kormányzat további 1,3 milliárd forintot biztosít a vár környezetének helyreállítására. A munkálatok leghamarabb 2018 elején kezdődhetnek el, és várhatóan két év alatt fejeződhetnek be. A polgármester szerint a vár rekonstrukciója meghatározó a városrész és Miskolc jövője szempontjából. – Bárhol jártam a világon, azt tapasztaltam: ahol az elpusztult történelmi örökséget helyreállították, ott nemcsak a turizmus, hanem számos más gazdasági ágazat is jelentősen fejlődni tudott.

Látványterv: a városvezetés reményei szerint 2020-ban ilyen lesz az épületegyüttes
A vár emellett közösségformáló helyszín, identitásformáló erő, amelyre szüksége van ennek a városnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy a lehető leghitelesebb formában rekonstruáljuk – mondta Kriza Ákos a diósgyőri vár lovagtermében tartott tájékoztatón. Hozzátette: a vár központi eleme annak a fejlesztéssorozatnak – DVTK-stadion, Lovagi tornák tere, belváros rehabilitációs program és lillafüredi függőkert –, amelynek köszönhetően Diósgyőr újra kiemelkedő szerepet kap majd Miskolc életében.
Rostás László főépítész a várfejlesztési tervek bemutatása során hangsúlyozta: csak a történelmileg és építészetileg hitelesen igazolható rekonstrukciót végzik el. Új falakat nem építenek, csak a régieket állítják vissza eredeti állapotukba, úgy, hogy világosan elkülöníthetőek lesznek az eredeti és a rekonstruált részek. A beruházás során visszaépítik a délnyugati csonka tornyot és a nyugati palotaszárnyat, emellett a palotaszárnyak és a tornyok magas tetős lezárást kapnak.
A rekonstrukció érinti a külső várat, ahol nagyon jelentős munkálatok lesznek, ezt egészíti ki a vizesárok helyreállítása a hidak rekonstrukciójával. Továbbá helyrehozzák a vizesárkot határoló kontrafalat, és a beruházásban rendbe teszik a környező utakat is.