A manchesteri terrorcselekmény után bizonyos hazai rendezvények biztosítását kiemelten kezelik, ám országosan nem emelik meg a terrorkészültséget, továbbra is közepes szint van érvényben – közölte Pintér Sándor a nemzetbiztonsági bizottság tegnapi zárt ülésen történő meghallgatása után.
A belügyminiszter példaként emelte ki a vizes világbajnokságot, a Formula–1-es futamot és a Sziget Fesztivált. Utóbbi esemény látogatóit a hétfői manchesteri koncert közönségéhez hasonlította, akik ellen terrortámadást követtek el. A tárcavezető elmondta: a bizottság elfogadta a belügyi beszámolót, egyúttal javaslatokat tettek arra, hogy a terrorelhárítás, a kémelhárítás és az informatikai korszerűsítések területén milyen irányt vegyen a Belügyminisztérium fejlesztése. A miniszter fontos célkitűzésnek nevezte a technikai újításokat is a terrorelhárítás hatékonyabbá tétele mellett.

Pintér sándor szerint kisebb a migrációs nyomás a határon
Pintér Sándor a rendőrség fegyverzetét elavultnak nevezte, mivel 60-70 éves konstrukcióról van szó. Szavai szerint a kormány engedélye alapján fegyvercserére készülnek úgy, hogy visszaállítják hazánkban a könnyűfegyverek gyártását: pisztolyt, hadi pisztolyt, géppisztolyt, gépkarabélyt és géppuskát, valamint azokhoz kapcsolódó lőszert gyártanának.
Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a miniszter beszámolójából kiemelte: a legfontosabb feladat Magyarország szuverenitásának és az emberek biztonságának a megőrzése. A Fidesz alelnöke közölte: a tárca vezetőjének tájékoztatása szerint a jövő évi költségvetésben százmilliárd forinttal több jut a közbiztonságra.
A fent említett három hazai rendezvénnyel kapcsolatban Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke kiemelte: az azokra ellátogatók számára is szükség van egy olyan tájékoztatóra, amely tartalmazza a biztonsági intézkedéseket. A bizottság elnöke elmondta: a terrorizmussal kapcsolatban hazánk tranzitország, ezért arra kérte a minisztert, Magyarország az uniós és a NATO-csúcson kezdeményezze, hogy álljon fel egy nemzetközi hírszerző ügynökség, amely segíti a tagországok információgyűjtését és -megosztását.
Pintér Sándor tegnap a honvédelmi és rendészeti bizottság előtt is beszámolót tartott, ahol közölte: jelentősen csökkent a bűncselekmények száma 2010-hez és a tavalyi évhez képest is, ezzel párhuzamosan javult a nyomozások eredményessége. A belügyminiszter kitért arra is, hogy kisebb a migrációs nyomás, amióta a hármas – jogi, műszaki és élőerős – védelmi rendszert bevezették.
Az Európa elleni terrorcselekmények történetében egy új fejezet, hogy most már gyerekeket is nyíltan célba vesznek a terroristák – fogalmazott Lázár János a tegnapi Kormányinfón a manchesteri tragédiával összefüggésben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a kontinensen még soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet. – Úgy tűnik, a boldog békeidőknek vége van Európában, és a terrorizmus ma már bármelyik ország életében hétköznapi veszélyt jelent – hívta fel a figyelmet.
A kormány álláspontja szerint itthon a terrorkészültség szintjét nem kell fokozni, de a nagy rendezvények sokkal nagyobb odafigyelést és biztosítást igényelnek az előttünk álló nyári hónapokban. A kancelláriaminiszter rámutatott: ezért különösen fontos, hogy az EU-s tagországok képesek legyenek megvédeni a határokat. Ennek kapcsán megjegyezte: elképzelhetetlennek és megengedhetetlennek tartják, hogy ebben a biztonsági helyzetben bárki is ellenőrizetlenül lépje át Európa határait. Utóbbiakat szerinte szigorúbban kell ellenőrizni, sőt bizonyos esetekben helyes, ha a le is zárják.
Lázár János kitért arra is: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a határt zárva kell tartani, az oda érkezőknek szigorú ellenőrzésen kell átesniük, és az illegálisan érkező bevándorlók szabad mozgását akadályozni kell az ország területén.
Vizsgálják a Jobbik Orosz kapcsolatait
A polgári hírszerzés vizsgálja, hogy egy német riport szerint a Jobbik fehérorosz támogatásban részesült korábban – közölte Lázár János tegnap. Mint ismert, a ZDF német televízió tényfeltáró műsora – a Hvg.hu tudósítása alapján – arról számolt be, hogy egy ismert fehérorosz oligarchán keresztül orosz források évek óta támogatják a kelet-európai Nyugat-ellenes mozgalmakat, köztük a Jobbikot. A Magyar Gárda 2014 októberében háromezer euróhoz jutott NATO-ellenes tüntetések megtartására, a Jobbik pedig tízezer eurót kapott. A párt cáfolta az állításokat.
A miniszter tájékoztatott arról is, egy havonta ötvenezer forintos nyugdíjkiegészítésről döntöttek azoknak a szülőknek az esetében, akik 20 éve folyamatosan ápolási díjat kapnak, mert beteg gyermeküket otthon gondozzák. Felhívta a figyelmet: ezek a szülők, főként anyák semmilyen munkát nem tudnak vállalni. Jelenleg ötszázan érintettek, akik már nyugdíjaskorúak, de még gondoskodnak gyermekükről. – Ez az intézkedés a költségvetésnek néhány száz millió forintot jelent évente, de ezeknek a szülőknek biztonságot ad és elismeri ápolói munkájukat – hívta fel a figyelmet.
Közölte továbbá, hogy több mint 40 milliárd forint értékben valósulhatnak meg fejlesztések a fővárosi állatkertben 2020-ig. A Városliget esetében a teljes rehabilitáció ugyancsak 2020-ra valósul meg, ugyanakkor a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója már – szavai szerint – előrehaladott állapotban van. A miniszter jelezte azt is: a zöldfelületeken többek között kutyafuttatókat építenek, hiszen több ezren viszik ki a Ligetbe sétálni a kutyáikat.
Lapunk kérdésére, hogy az euróvíziós dalfesztivál osztrák mobilapplikációjában olyan tartalom jelent meg, amely szerint az Orbán-kormány diszkriminatív, a miniszter jelezte: a külügyminisztérium utasította a bécsi nagykövetet, hogy a szükséges jelentést tegye meg, és vizsgálat indult ebben az ügyben. – Ez nyilvánvalóan érintheti a kétoldalú kapcsolatokat – tette hozzá. További kérdésre elmondta, szerinte a tramtrainberuházásnak 30 milliárd forintból kellene megvalósulnia, és azt tartja reálisnak, ha azt az EU finanszírozná. Hozzátette, a cél az, hogy a tramtrain Szeged és Szabadka közt is közlekedjen.