Balogh János országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében július 1-től szeptember 30-án éjfélig Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területén.
A döntés értelmében e hónap utolsó napján hatályát vesztette Papp Károly korábbi országos főkapitány azon utasítása, amelyben az ország egész területére rendelt el fokozott ellenőrzést. Papp altábornagy a 2015-ös illegális migrációs hullámra adott válaszul rendelte el az országos ellenőrzést, amit legutóbb februárban hosszabbítottak meg. A rendőrség a nyolc megyét érintő döntést korábban és most sem kommentálta.
Annyi tudható, hogy a fokozott ellenőrzés célja az illegális migrációval, vagyis az engedély nélkül Magyarországra érkezőkkel kapcsolatos jogsértések visszaszorítása, kezelése, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények és szabálysértések visszaszorítása. Az akció további célja a motorkerékpárosok, a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedésbiztonságának javítása, a rájuk vonatkozó szabályok betartatása, valamint az ittas vagy bódult állapotban közlekedő gépjárművezetők kiszűrése. A rendőrségi törvény alapján hozott utasítás szerint az adott területen a rendőrség bárkit igazoltathat akkor is, ha az érintettel szemben nem merül fel konkrét szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja.

A Balogh János által elrendelt intézkedés jelenleg szeptember 30-ig érvényes
Fotó: Havran Zoltán
Balogh János rendelkezése a schengeni határok mentén fekvő megyéinket érinti, és az úgynevezett mélységi felderítés megerősítését is szolgálja. Hazánknak kötelessége biztosítani az unió határait, amelyek ezen belül teljesen szabadon átjárhatók, a schengeni szerződéshez nem tartozó országokból érkezők pedig eddig is fokozott ellenőrzésre számíthattak. A közvetlen határvédelem része a teljes szerb, illetve horvát határ egy részén működő fizikai zár, amelyet élőerővel és technikával teljesít a rendőrség.
A hatóság a térségben zajló illegális migrációs folyamatok folyamatos elemzésével határozza meg a határvédelemhez szükséges rendőri létszámot és a technikai feltételeket.