Unalmas, ami történik az ellenzék háza táján, és nem is túl meglepő, hiszen már a választási kampány előtt is lehetett sejteni, hogy az együttműködések csupán az egyéni túlélési stratégiák biztosítása érdekében jöttek létre azon szereplők között, akik nyerhető körzetekben vagy befutó listán voltak – hangsúlyozta Fodor Csaba. A politológus komolytalannak és színvonaltalannak tartja a helyzetet.
„Az ellenzék teljes válságban szenved” – mutatott rá. Kiemelte, hogy ez a DK-n kívül minden pártra igaz, hiszen tartalmi kérdések helyett újból a belső konfliktusokra koncentrálnak.
A Párbeszéd frakcióalakításának legújabb fejleményei kapcsán megjegyezte, hogy a függetlenként mandátumot szerző Mellár Tamás korábban maga jelölte ki azt az erkölcsi alapállást, hogy nem fog beülni egyik frakcióba sem. Most pedig éppen ez történik – tette hozzá Fodor.
Az MSZP-vel közösen induló baloldali párt parlamenti jelenléte – az elemző megfogalmazása szerint – egy „összekukázott frakciónak” tűnik, hiszen a szükséges létszámhoz Burány Sándort az MSZP-től kapták, míg a Liberálisok képviselője, Bősz Anett helyett most Mellár Tamás ugrott be.
Továbbra is Vona emberei vannak vezető szerepben a Jobbikban
Az elemző kitért a Jobbik sajátos helyzetére is. Úgy véli, hogy a folyamatok a pártszakadás irányába mutatnak.
TOROCZKAI LÁSZLÓ PLATFORMOT ALAKÍTANA A JOBBIKON BELÜL
A legfrissebb hírek szerint a párt tisztujításán Sneider Tamással szemben kis különbséggel alulmaradó Toroczkai László Mi magunk néven platformot alapított a Jobbikon belül – közlése szerint – azzal a céllal, hogy a pártot visszatereljék az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez. Az ásotthalmi polgármester kedden Budapesten, a párt Villányi úti irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: pénteken hét jobbikos polgármester és számos jobbikos középvezető vett részt azon a gyűlésen, amelyen döntöttek arról, hogy a Jobbikon belüli platform létrehozását indítványozzák. Jakab Péter szóvivő erre reagálva kijelentette: a platformnak nincs létjogosultsága, mert az alapszabály nem teszi lehetővé a létrehozását, és emellett a Jobbik ragaszkodik a 2003-as alapító-okirathoz, miszerint a párt a nemzet egészét képviseli.
Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy bár vannak tartalmi ellentétek a párt két tábora között, de elsősorban nem ideológiai jellegűek, hanem a személyes konfliktusok miatt nem tartható sokáig egy keretben ez a közösség.
Emlékeztetett, Toroczkai már korábban is elképzelhetőnek tartottaa a Jobbik mozgalmi szárnyának megerősítését, hiszen a párt tagjainak jelentős része csalódott, és Vona Gábor, az egykori pártelnök köre nem akarja átadni a vezetést. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a párt azon vidéki egyéni választókerületi jelöltjei, akik a legtöbbet kampányoltak nem kerültek előkelő helyre az országos listán, ahol jobbára csak Vona emberei szerepeltek.
Ezért a vidéki tagság alapvető élménye, hogy az ő munkájuknak köszönhetően a korábbi pártelnökhöz köthető elit szerez pozíciókat – véli Fodor Csaba.
Súlyos gondok az MSZP-ben
Az MSZP nem számolt le a saját múltjával és a saját örökségével, jelentette ki a politológus. A pártelnöki posztra aspiráló személyek alapján valószínűtlennek látja, hogy bármilyen innováció következzen be a pártban.
Egyikük sem vezető személyiség Fodor Csaba szerint, és jelenleg a párt identitás problémáit kell rendbe tenni, és a következő parlamenti választásig komoly dilemmák merülnek fel, de nem látszik senki a szocialisták közül, aki képes hiteles formációt létrehozni a közeljövőben.
A Kossuth Rádióban elhangzott beszélgetés felvétele elérhető a hirado.hu oldalra kattintva.