Nyitrai Zsolt (Fidesz) a parlamentben napirend előtt november 27-éről, a magyar véradók napjáról emlékezett meg.
A kormánypárti képviselő kiemelte a véradók segítségét, áldozatvállalását, és rámutatott: évente mintegy 400 ezer véradás történik, 250 ezer segítőnek köszönhetően.
-A vér nélkülözhetetlen a nagyobb műtétekhez, az életmentő kezelésekhez, gyógyászati vérkészítmények előállításához – idézte fel, jelezve: ahhoz, hogy Magyarországon folyamatos és biztonságos legyen a vérellátás, naponta közel 2 ezer véradás szükséges. Köszönetet mondott a Magyar Vöröskeresztnek, az Országos Vérellátó Szolgálatnak, a véradóknak, egyúttal arra kérte a magyar kormányt, adjon meg minden támogatást a véradóknak.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára rámutatott: minden társadalomnak egyfajta lenyomata, hogy vannak emberek, akik hajlandóak vért adni, és olyanokon is segíteni, akiket nem is ismernek. Szintén köszönetét tolmácsolta, és kiemelte: naponta 60-70 helyszínen van lehetőség a véradásra. Megjegyezte azt is, a magyarországi véradás messze az európai átlag felett van. Rendkívül fontosnak nevezte a fiatalok bevonását, a véradás népszerűsítését körükben.
A vérellátó azt a célt tűzte ki, hogy minden középiskola végzős osztályában megjelenjen, és osztályfőnöki órán ösztönözze a fiatalokat a véradásra – jelezte.