Bajkai István, a Fidesz képviselője a négyes metró beruházását a rendszerváltás utáni legnagyobb korrupciós botránynak nevezte, kiemelve, hogy 200 milliárd forintot, a beruházás egyharmadát csalták el, a pénz pedig az MSZP és az SZDSZ pártkasszájába ömlött.
Szerinte a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányokat és az MSZP-SZDSZ-es fővárosi vezetést terheli felelősség az ügyben, azonban Gyurcsány Ferenc és a szocialisták azonnal összezárnak, ha azt kellene tisztázni, hova vándoroltak a lopott pénzek.
A képviselő azt kérdezte: milyen összegben kell helytállni a kormánynak és a milyen terhet jelent ez a botrány a következő költségvetésnek.
Orbán Balázs, Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta, akár az 59 milliárd forintot is eléri az az összeg, amelyet vissza kell fizetni az EU-nak, ami óriási terhet jelent a magyar adófizetőknek. Jelezte: a kormány mindent megtesz, hogy a büntetés mértékét csökkentsék, és mindenben támogatja a nyomozóhatóságok munkáját.
Az államtitkár Burány Sándornak, a Párbeszéd képviselőjének válaszolt az ügyben, a januárban ittas vezetésen rajtakapott Burány arról beszélt, hogy friss adatok szerint 29 vizsgált uniós pályázatból 24-ben találtak szabálytalanságokat, ami szerinte „példátlan”, és hogy ezek egyik oka a túlárazás volt.
Orbán Balázs azt hangsúlyozta: Magyarországot régóta kísértik az MSZP-SZDSZ-kormány visszaélései, „csontvázak esnek ki a szekrényből”. A rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb korrupciós ügyének a négyes metró beruházását nevezte, amelyben 167 milliárd forint közvetlen károkozás történt. Arra kérte az ellenzéki képviselőt, hogy segítsék az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat, mert az ügyben érintett politikusok eddig nem tettek eleget az együttműködési kötelezettségüknek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar ellenőrzési rendszer dicséretet kapott az OLAF-tól.
KDNP: kereszténydemokrácia sarokköve a család
Aradszki András, a KDNP képviselője Keresztelő Szent János születésnapja kapcsán arról beszélt, hogy a családban a teremtő szeretete válik kézzelfoghatóvá, manapság azonban sokan tagadják ezt a szeretetkapcsolatot. A liberális demokráciák, „a Soros-világ által hirdetett látszólagos emberi jogok” valójában az ember önpusztításához vezetnek, mert közös nevezőjük a teremtőtől való függés, a nemzeti közösségek és a családok tagadása, ezzel szemben a kereszténydemokrácia sarokköve a család – fogalmazott.
Hangsúlyozta, a magyar kormány 2010 óta a családokat és a munkahelyteremtést támogató politikát folytat, példaértékű családtámogatási rendszert épített ki, és a 2019-es költségvetésben is folytatja ezt.
Rétvári Bence kiemelte: 2018 a családok éve, a kormány anyagikban és minden egyéb szimbolikus értelemben is igyekszik megadni a tiszteletet a családoknak.
Az államtitkár a kormány otthonteremtési és adócsökkentési intézkedéseit részletesen felsorolta és hangsúlyozta: a kormány célja, hogy minden lehető eszközzel támogassa a családokat, ezzel szemben az ellenzék a bevándorlást támogatja, „importált emberekkel” akarja megoldani a problémákat. Kiemelte: a jövő évi költségvetésben már 2000 milliárd forint felett lesz a családok támogatása, a 2010-es 1000 milliárdhoz képest.