Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján ezt arra reagálva közölte, hogy Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője a nap folyamán tudatta: az ügyészség jogsegélykérelemmel fordult az osztrák hatóságokhoz az állami költségvetésnek több mint hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult Czeglédy-ügyben.
A jogsegélykérelem keretében további kérdések megválaszolását kérte az osztrák hatóságoktól a főügyészség. Tisztázni kell, hogy Czeglédy Csabának van-e Ausztriában bármely pénzintézetnél számlája – írták közleményükben.
Hidvéghi Balázs a Czeglédy-ügyről azt mondta: ez Gyurcsány Ferenc DK-elnök és az szocialisták korrupciós botránya, hiszen nekik adott jogi tanácsokat Czeglédy Csaba.
Hangsúlyozta: az már kiderült, hogy aranyrudakat tartott Ausztriában, de azt még nem tudni, hogy hány más osztrák fiókban van számlája, és azon mennyi pénz van.
Úgy fogalmazott: Czeglédy Csaba meglopta a magyar államot és több száz diákot, akiket foglalkoztatott, de nem fizetett ki. Összesen 3 milliárd forintos áfacsalást követett el a bűnszervezet – tette hozzá.
Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a férfi által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré szerveződő, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben. Az önkormányzati képviselő jelenleg is előzetes letartóztatásban van.
A Csongrád Megyei Főügyészség szerdai közleménylében arról is beszámolt, a Czeglédy-ügyben a bűncselekményből származó vagyon elkobzása érdekében június 27-én Ausztriában, egy a magyar határhoz közeli kisvárosban lévő bankfiókban lefoglaltak csaknem egy kilogrammnyi aranyrudat egy Czeglédy Csaba nevére nyitott széfben.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága a fokozott ügyészi felügyelet mellett folyó nyomozás során a bűncselekményből származó vagyon elkobzásának biztosítására bankszámlákat, más személyek tulajdonában álló és céges ingatlanokat vett zár alá, kötvényeket és aranyrudakat foglalt le – áll a közleményben.