A politikus szerint a számos súlyos mondat között Gyurcsány Ferenc beismerte, hogy hazugsággal nyerték meg a választásokat. Bírálta, hogy a volt kormányfő a zavargások és az államfő felszólítása ellenére ragaszkodott hazugsággal szerzett hatalmához, s azóta sem vonult vissza, hanem „politikai ripacskodását” próbálja ráerőltetni a baloldalra.
A kormánypárti politikus elítélte, hogy Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok ellen uszította a választókat a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson, miközben most az illegális bevándorlást támogatva maga is migránsokat fogadott be.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az őszödi beszéd bebizonyította, hogy a baloldal a hatalomért mindenre képes, és Magyarország nagy árat fizetett az intézményesített hazugságokért. Példaként hozta, hogy a gazdaság romokban volt, IMF-hiteleket szabadítottak az országra, duplájára nőtt a munkanélküliek száma. Hozzátette: a jelenlegi kormány megfordította a trendet.
Az államtitkár bírálta az energiaárak emelését, az otthonteremtési rendszer megszüntetését is. Értékelése szerint a baloldal semmit nem tanult, ma is olyan, mintha még mindig Gyurcsány Ferenc vezetné.
Az MBN a tavalyi nyereségéből 50 milliárd forintot fizetett be az államnak
Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint „ideje véget vetni Matolcsy történetének”, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és elnökének botrányai a társadalom egészére jelentenek kockázatot.
Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára kijelentette: az MNB-törvény rögzíti a jegybank függetlenségét, amely szerint a kormánytól nem fogadhat el utasításokat. E függetlenség nyilvánul meg a jegybanki alapítványok tevékenységében is – tette hozzá. Rámutatott arra is: az MBN a tavalyi nyereségéből 50 milliárd forintot fizetett be az államnak, pedig osztalékfizetésre 2002 óta nem volt itt példa, vásárlásaival pedig a nemzeti vagyont gyarapítja.
A kötelezettségszegési eljárás a bevándorlás elutasításával függ össze
Teleki László (MSZP) a roma gyermekek iskolai szegregációja miatt indított kötelezettségszegési eljárásról szólva közölte: növekszik az érintett gyermekek száma, de semmi kézzelfogható dolog nem történt.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára közölte: erős nyomás nehezedett az országra, hogy a felzárkóztatási források egy részét a bevándorlók integrációjára fordítsa. Szerinte a kötelezettségszegési eljárás indítása ennek elutasításával függ össze. A területen sok tennivaló van, sok közösségi és magyar forrást kell még felhasználni – szögezte le. Szólt az eddig megtett lépésekről, a többi közt az antiszegregációs kerekasztal létrehozásáról.
A probléma nem a szabályokkal, hanem azok be nem tartásával van
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) a közösségi alapú gazdálkodási ágakat a gazdaság potenciális húzóerejének minősítette, hangsúlyozva, ezek csak egy tisztességesen szabályozott környezetben működhetnek.
Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára kijelentette: a probléma nem a szabályokkal, hanem azok be nem tartásával van. Az Uberről szólva közölte: a kormány a szabályosan működő, adófizető taxisok pártján áll, ugyanakkor a modern megoldások oldalán is. Ma a taxisok nagy része is átalányadózik – tette hozzá -, a katát pedig az uberesek is alkalmazhatnák. Úgy fogalmazott: az Uber kétségkívül korszerű módszerekkel dolgozik, de a jogszabályok teljes semmibe vételével kezdte meg tevékenységét Magyarországon.