A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke ugyancsak csütörtökön, sajtótájékoztatón azt mondta: a Fidesz koncepciós eljárásokat kreálva próbálja növelni saját támogatottságát, és az ügyészségen is megtalálja azokat az embereket, akik asszisztálnak a „legsötétebb diktatúrát” idéző módszerekhez.
Hozzátette: most a Hagyó Miklós és társai ellen folyó büntetőeljárásban derült ki, hogy „a vádak hazugságok, alaptalanok voltak”. „Nem volt nokiás doboz, nem volt kenőpénz, sem korrupció” – fogalmazott.
A Fidesz-frakció szerint Hagyó Miklós mellett a szocialisták védelmükbe veszik a Zuschlag-ügy „szabadult pénztárosát” is, akinek „szabadulóbulit” rendezett Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke. Az MSZP még tavaly is Hunvald Györgyöt akarta indítani erzsébetvárosi polgármesternek; a kerület korábbi, MSZP-s vezetőjét hűtlen kezelés miatt ítélték el a közelmúltban – írták, hozzátéve, hogy hűtlen kezelésben bűnösnek ítélte a bíróság Juhász Ferencet, a Gyurcsány-kormány volt szocialista honvédelmi miniszterét és egyik államtitkárát is.
„Az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel és a szocialisták ragaszkodnak a bűnözőikhez” – olvasható a Fidesz közleményében. A Kecskeméti Törvényszék kedden Hagyó Miklóst első fokon hivatali visszaélés bűntette, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a hivatali vesztegetés vádja alól ugyanakkor felmentette a bíróság.