Halász János kifejtette: a pedagógusoknak ma már egészen másképp kezdődik a tanév, mint 2010 előtt, a baloldal ugyanis valójában sosem becsülte meg a tanárok munkáját, ahogyan ma sem teszi.
Az ellenzék ma is csak politikai akciókhoz és hangulatkeltéshez használja a közoktatás ügyét – fogalmazott a szóvivő.
A baloldal kormányzása alatt a megszorítások a pedagógusokat sem kímélték, az egyébként is megalázóan alacsony fizetésükből még elvettek egyhavit, minden tizedik tanár munka nélkül maradt, több száz iskolát bezártak, és folyamatosan csökkentették az oktatás támogatását – mondta.
Halász János jelezte: ezzel szemben az elmúlt években végrehajtott pedagógusbér-emelésnek köszönhetően a tanárok bére 50 százalékkal emelkedett, több tízezer vagy van, akinek akár 150 ezer forinttal is nőtt a fizetése.