Kiskorúakat felfegyverkezve kirabló két fiú ellen emelt vádat a budapesti I. és XII. kerületi ügyészség, a támadásoknak nyolc sértettje van – közölte szerdán a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy 2017 őszén az akkor 13 és 14 éves elkövetők két alkalommal 13–15 év körüli kiskorúakat támadtak meg Budapesten, a IX. kerületi régi vásárcsarnok épületénél.
Az áldozatokat viperával, gázspray-vel és késsel fenyegették, hogy megszerezzék a pénzüket és telefonjukat. Aki ellenkezett, azt bántalmazták is. Egy esetben ököllel ütötték áldozatukat, majd miután a földre esett, rugdosni kezdték. Egy másik esetben a 13 éves elkövető kést szorított a sértett combjához. A fiatalabb vádlott a közös támadások előtti napokban is elkövetett egy hasonló rablást.
Az I. és XII. kerületi ügyészség a két fiút több rendbeli rablás bűntettével, illetve ennek kísérletével vádolja. A 13 éves elkövető ellen az ügyészség javítóintézeti nevelés, az idősebb ellen fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.