– Amikor építkezünk, falakat helyezünk át, teraszt létesítünk, új bejáratot nyitunk, akkor a célok eléréséért tesszük. Az olaszliszkai Biztos Kezdet Gyerekház létrehozásának célja a településen élő 0–3 éves gyermekek korai fejlesztése. Az új objektum átadásával szervezetünk Magyarországon már több mint kétezer gyermek fejlesztésében vesz részt – jelentette ki Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója tegnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
A fejlesztőintézmény átadásán elmondta, hogy sok hátrányos helyzetű térségben szükség van hasonló létesítményre, ők pedig azt szeretnék, ha a szocializáció kellő időben és helyen kezdődne, hogy mire a gyermek felnő, a befektetett idő, energia, szeretet és törődés megtérüljön.
Mint mondta, az állam és a segélyszervezet együttműködése mellett egy energiaszolgáltató, egy kereskedelmi televízió, továbbá egy pénzintézet is támogatta az épület felépítését, kialakítását és egy ovisportpálya létrehozását. A segélyszervezet több munkatársa mellett a megnyitón részt vett Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete is.
– Év végéig a kétszázadik Biztos Kezdet Gyerekház kezdi meg működését az országban, a jövő évi költségvetésben pedig hétszázmillió forint van elkülönítve működtetésükre – jelentette ki Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Az intézményekben szakemberek bevonásával igyekeznek megkönnyíteni a nehéz körülmények között élő családok helyzetét. Az olaszliszkai gyerekházban a gyermekek korai fejlesztőfoglalkozásokon vehetnek részt, mozgásfejlesztő tréningeket nyújtanak nekik, elősegítik a szociális kompetenciák (éntudatosság, önszabályozás, motiváció, társas készségek) kialakítását, és a gyermekek többek között ingyenesen juthatnak tízóraihoz is.
– A gyerekház nem kötelezően látogatandó, önkéntes alapon működik, mindenki előtt nyitva áll – tette hozzá az államtitkár. Elhangzott az is, hogy a munkatársak a szülőknek is segítenek. Nekik szólnak a szülői fórumok, az egyéni konzultációk pedig a gyermeknevelést, a családi mindennapokat segítik. A munka nélküli szülőket felkészítik az álláskeresésre, illetve segítenek nekik az önéletrajz és a motivációs levél megírásában.

A segélyszervezet több munkatársa mellett Lévai Anikó (jobbra) is részt vett az intézmény megnyitóján
Fotó: Bach Máté
Olaszliszkán 1700-an élnek, a roma lakosság aránya az egyharmados arányt túllépve egyre jelentősebb, ám az nem betelepülésből, hanem a családok bővüléséből, gyermekeik születéséből adódik – tudtuk meg Fekete Gyula polgármestertől. A már hatodik polgármesteri ciklusát töltő elöljáró gyakran tapasztalta, hogy Olaszliszka nevéről sokaknak a 2006. október 15-én történt brutális gyilkosság jut eszébe.
Mint ismert, Szögi Lajos tanár kocsijával a falun áthajtva egy elé lépő roma kislányt majdnem elsodort. Amikor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja, a hozzátartozói rátámadtak, és bár a kislánynak nem történt baja, kirángatták a volán mögül, és gyermekei szeme láttára halálra verték.
– Ami megtörtént, az visszavonhatatlan. Mi, olaszliszkaiak tudtuk és tudjuk, hogy nem ez a jellemző a településre. Túl kell tennünk magunkat rajta. Mára elmaradt a gyűlöletet szító, a Jobbik és a Jobbikhoz közelálló erők általi hergelés, nincs motorbúgatás, erőfitogtató felvonulás a faluban, az évfordulókon az önkormányzati testület tagjai némán sétálnak az emlékhelyhez, hogy leróják kegyeletüket – mondta Fekete Gyula.
– A faluszépítő próbálkozások, egyházi beruházások, a 2001-ben megnyitott tanodaprogram és a mostani gyerekház létrehozása is a közösségi együttélést szolgálja – tette hozzá a polgármester.