A bíróságon egy makói székhelyű, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó iskolaszövetkezet két korábbi vezetője ellen folyik per költségvetési csalás vádja miatt. A vádirat szerint a két férfi több száz millió forint forgalmi adó befizetését mulasztotta el. Az ügyben az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt tanúként hallgatták volna meg, de a tárgyalást az egyik vádlott védőjének betegsége miatt elhalasztották.
Szabó Bálint a csütörtökre meghirdetett tárgyalás előtt elmondta, a tucatnyi szövetkezetnél dolgozó több ezer diák mellett legalább ötszáz ki nem fizetett felnőtt károsultja is van a Human Operator Zrt.-nek.
Az ismert károsultak száma meghaladja az ötezret, de elképzelhető, hogy akár tízezer olyan dolgozó is van, aki nem kapta meg munkája ellenértékét Czeglédy Csaba cégétől – közölte a jogász.
Ez olyan kiemelten súlyos ügy, amellyel kormányzati szinten is foglalkozni kell – vélekedett Szabó Bálint, aki arra kérte Czeglédy Csabát „mint az ország egyik leggazdagabb emberét, hogy az általa ellopott pénzekből fizesse ki a diákokat és a felnőtteket”. A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint Czeglédy Csaba nem magányos elkövető, ezért felszólította „gazdáját és megbízóját”, Botka Lászlót, Szeged szocialista polgármesterét, hogy segítsen igazságot tenni ebben az ügyben.
Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a férfi által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.