– Beadtam a felmondásomat, így az a feladatom az elkövetkező napokban, hogy előkészítsem a cégnek és az önkormányzati társulási ügyeknek az átadását, és segítsem a menedzsmentet – mondta Gyenes Szilárd tegnap az ATV-ben. Az ügyvezető hangsúlyozta: egyébként is december 31-ig szólt a szerződése, és még azelőtt jelezte a felmondását, hogy Gémesi György lemondott.
– Gémesi kapcsolata a Fidesszel elég terhelt, de mi a cégbe nem vittünk be politikát – fogalmazott.
Mint megírtuk, Gémesi György, Gödöllő polgármestere hétfőn lemondott a Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft.-t tulajdonló Északkelet-Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról. A politikus azonban három hétig, a tisztújító ülésig még ügyvezetőként irányítja a társulást. Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én bejelentette: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert szerintük nem kaptak elég forrást a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem ideiglenesen október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását, az NHKV pedig megvonta a Zöld Híd szolgáltatási engedélyét, és felhívta az önkormányzatok figyelmét, hogy minél előbb keressenek új szolgáltatót.

Az OKF-nek 116 településen kell a szemét eltakarítását megszerveznie a leálló kft. helyett
Fotó: Éberling András
Gémesi György az MTI-nek kedden elmondta: látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat döntött a lemondásáról. Közölte: a felügyelőbizottság a hétfői ülésén megállapította, hogy semmilyen olyan utasítást nem adtak Gyenes Szilárddal, ami ellentétes lett volna az alapszabállyal, a határozatokkal, s nem adtak politikai utasításokat a cégnek. – A bizottság ugyanakkor megállapította azt is, hogy tavalyhoz képest 1,1 milliárd forint hiányzott a Zöld Híd idei működéséből. Az előző évben ezt az összeget a NHKV még megadta – tette hozzá Gémesi, aki szerint ennek oka nem az elszámolás, az igénylés, hanem „egész egyszerűen a tudatos kivéreztetés”.
– Október vége óta fennakadások nélkül irányítjuk és szervezzük Pest és Nógrád megye 116 településén a hulladékszállítást, a tevékenység végzésére kötelezett cégek alkalmazottaival és eszközeivel.
Minden olyan híresztelés, amely szerint sor kerülhet a lakosság bevonására, csak pánikkeltésre alkalmas álhír – reagált az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a közleményében azokra a hírekre, miszerint akár a lakosságot is mozgósíthatják a szemétszállítási feladatra.