Ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában; minden öt vallási üldözött közül négy keresztény – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Budapesten. Rétvári Bence a nemzetközi konferenciát megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a magyar Országgyűlés valamennyi párt támogatásával közös határozatot fogadott el arról: elítéli a keresztényüldözést, az Iszlám Állam tevékenységét, és felszólítja a nemzetközi büntetőbíróságot, hogy kezdeményezzen eljárást népirtás miatt.
Az államtitkár egy Iszlám Állam szélsőségesei által szétvert szentségtartó előtt tartott beszédében beszámolt arról is, hogy hasonló relikviákból összeállított európai vándorkiállítással kívánják felhívni a figyelmet a keresztényüldözés veszélyére, és helyben is szükségesnek tartják a humanitárius segítségnyújtást. Rétvári Bence akcióterv elfogadására biztatta a tanácskozás résztvevőit.

Az egyházi vezetők és a kormány között konszenzus volt
Török Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságának vezetője kiemelte: a helyettes államtitkárság létrehozását a többi között az indokolta, hogy koordinációt teremt a kormányon belül a keresztényüldözés elleni fellépés érdekében, illetve jogszabályokat is kezdeményezhet. Közölte: speciális ösztöndíjprogramot dolgoztak ki az üldözött keresztények képviselőinek.Hölvényi György európai parlamenti (EP-) képviselő hangsúlyozta: egy kereszténydemokrata politikus legfőbb feladata az EP-ben, hogy felhívja a figyelmet egy vallástalan Európában a keresztények szenvedésére, és közös cselekvésre késztesse az európai partnereket.
Mark Riedemann, az Aid to the Church in Need katolikus segélyszervezet PR-igazgatója lapunknak arról beszélt: mindent meg kell tenni azért, hogy a Közel-Kelet, főleg Szíria és Irak szorongatott keresztény közösségei fennmaradjanak. A szakember tapasztalatai szerint ahonnan elűzik a mintegy 2000 éve jelen lévő keresztényeket, ott felbomlik a társadalom egyensúlya, mivel ezek a közösségek közvetítő-, sőt védnöki szerepet játszanak az egymással szemben álló síita és szunnita muszlim csoportok között.
A tanácskozás második részében zárt ajtók mögött külföldi keresztény szervezetek képviselői számoltak be működésükről, illetve a közösségüket ért atrocitásokról.
A piaristák Hármas jubileumi ünnepe
Többszörös jubileumi évet indított útjára pénteken Budapesten a piarista rend. Négyszáz éve, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa a szegény sorsú gyermekek tanítására, teljesebb életre nevelésére vállalkozó szerzetesrendet, amelynek alapítóját, Kalazanci Szent Józsefet 250 éve, 1767-ben emelték a szentek sorába. A rend az idei tanévben ünnepeli a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulóját is. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájában tartott sajtótájékoztatón az előadók a jubileumi év programjait ismertették, bemutatták a rend történetéről szóló kiállítást és a piarista szerzetesek oktatási, tudományos és kulturális területen végzett több évszázados tevékenységét.