Először is az Index-444-HVG tengely mintegy mellékesen említi meg azt a tényt, hogy a srác leverte a gördeszkájával egy rendőrautó visszapillantó tükrét. Majd következett az állítólagos rendőri brutalitás. Állítólag a srácot lefogták a rendőrautóban, majd belebokszoltak a hasába. Később a gördeszkás csinált egy hangfelvételt is, amelyen a rendőrök vitatkoznak vele. Ezen állítólag az hallható, hogy a rendőrökön agresszíven beszélnek vele, veréssel fenyegetik.
A 444 szerint a gyerek nem tagja semmilyen pártnak, semmilyen szervezetnek, ő csak bámészkodott. Az fenti videó, azonban teljes mértékben cáfolja a gyerek állításait, hiszen jól látható a felvételen, hogy szándékosan provokálja a rendőröket. Először a rendőrautó útját állja el, majd megpróbálja elüttetni magát, miután ez nem sikerül, nekirohan a rendőrsorfalnak, majd a gördeszkájával fenyegeti az egyenruhásokat. Az alábbi felvétel némileg árnyalja az „ártalmatlan naiv tüntető” képét.
A felvételen az állítólagos áldozat, M. felemeli a gördeszkáját, mintha ütni készülne és azt kiabálja a rendőrnek, hogy Gyere g..ci, gyere, gyere!„ Tegnap este már el is kezdődött a mártírcsinálás. Az ügyben még a szemkilövető Gyurcsány Ferenc is üzent. Érdemes szó szerint idézni, mert ez rendszerváltozás óta eltelt kis híján 30 év egyik legerősebb nyilatkozata – Gyurcsány múltját ismerve. Ocsmány katonai hunták, aljas diktatúrák erőszak szervezetei engedik meg maguknak azt a brutalitást, amit a magyar rendőrség tett” – mondta a talpig demokrata.
Mohácsi Márk a Soros-egyetem melletti tüntetéseken is balhézott már
Hogy mennyire hazug, aljas az ellenzéki médiában futó mártírgyártás, azt jól jelzi, hogy a most általuk „hősként” aposztrofált Mohácsi Márk korábban is balhézott a fővárosban: a Soros-egyetem melletti tüntetéseken tűnt fel, másfél éve.
Ismét kiderült, hogyan veri át az embereket a Soros-féle propaganda. Vagyis: a rendőrautót megrongáló, gördeszkájával rendőröket hergelő Mohácsi Márk nem mártír, hanem provokátor.