A közbeszerzési pályázat eredménytelensége miatt fél évvel csúszik a Magyar Zene Házának kivitelezése – mondta el a Városliget Zrt. műszaki igazgatója. Sághi Attila úgy fogalmazott: az öt pályázó építőipari cég jelentősen, milliárdos léptékben magasabb árajánlatot jelölt meg pályázatában, mint a megrendelő által tervezett összeg. A közbeszerzési pályázat új fordulójára a látvány terén nem, de a részletmegoldásokban változások várhatók – tette hozzá. Sághi szerint úgy tűnik, a piac kissé „megijedt” a japán Fudzsimoto Szu tervének kivitelezésétől, amelyben Magyarországon még soha nem épített szerkezetek szerepelnek.
Nehezíthette a pályázók helyzetét, hogy az építőipari konjunktúra miatt a vállalatok egymás elől próbálják az alvállalkozókat, mestereket elcsábítani.
A Magyar Zene Házának építése a csúszás miatt tehát az év második felében kezdődhet. Az új Néprajzi Múzeum, a Városligeti Színház és a 800 férőhelyes mélygarázs, valamint az ide tervezett biciklisparadicsom építése viszont az ígértnél korábban, még idén ősszel elindulhat.