A fekete ruhás ápolónőként ismertté vált civil mozgalmár, Sándor Mária (képünkön) szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szállt harcba az ápolók helyzetének javításáért, és a közelmúltban blogbejegyzésében jelentette be: belefáradt, hogy egyedül küzdjön, feladja. Most lapunknak azt mondta: azóta folyamatosan érkeznek hozzá a támogató és biztató telefonok, üzenetek, hozzászólások: ne adja fel. Meglepte, hogy ennyi szeretetet kapott, de a folytatást attól teszi függővé, hogy a pénteki akcióhoz mennyien csatlakoznak, és nem csak az egészségügyiek, hanem civilek is.
Olyan jelzéseket kapott ugyanis a kórházakból, rendelőkből, hogy bár írásban senkinek sem tiltották meg, hogy feketébe öltözzön, a gyakorlatban még fekete szalagot sem tűzhetnek ki az egészségügyiek a munkaruhájukra. Ezért azt kéri: mindenki, aki egyetért azzal, hogy az egészségügy helyzetén is változtatni kell, öltsön feketét vagy tűzzön fekete szalagot április 15-én, és gyülekezzenek az iskolák, kórházak előtt. Sándor Mária azt mondta: pénteken a tanárok is feketére cserélik a kockás inget, szolidaritásuk jeléül. Az országos fekete ruhás napot a legnagyobb közösségi oldalon is meghirdették, tegnap délutánig mintegy kétezren jelezték, hogy részt vesznek. Az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport például kiállt Sándor Mária mellett.

A gimnáziumigazgató és az ápolónő
A kórházigazgatókat tömörítő Magyar Kórházszövetségtől senki nem kívánt reagálni arra a vádra, amely szerint retorzióra kell számítaniuk azoknak, akik részt vesznek a „fekete pénteken”. Állásfoglalást adtak ki, amelyben úgy fogalmaznak: megértik az ápolók elkeseredettségét, és természetesnek tartják, hogy ez a legkülönbözőbb formákban megjelenik. „Az ápolók és a szakdolgozók úgy élik meg, hogy a döntéshozók még mindig nem érzik áldozatvállalásuk értékét, holott az ország egyik legégetőbb kérdéséről van szó”.
Ennél egyértelműbben foglalt állást a fekete péntekről a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete.
Mint elnökük, Dénes Tamás kérdésünkre elmondta: ők minden, az egészségügyért zajló akciót, demonstrációt támogatnak, beleértve a fekete ruhás mozgalmat is, ám semmilyen politikai jellegű megmozdulásban nem kívánnak részt venni. Dénes Tamás úgy érvelt: azóta, hogy a pedagógustiltakozás egyik vezéralakja, Pukli István (képünkön) felszólította a kormányfőt, kérjen bocsánatot a tanároktól, az akció immár sokkal inkább politikai, semmint szakmai.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke egy rádióműsorban leszögezte: ők nem az utcán, hanem a tárgyalóasztalnál vívják meg a harcukat. Más egészségügyi szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel együtt most is folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, és ennek szerinte „heteken belül kézzel fogható eredménye lehet”.