Húsz évhez közeli fegyházbüntetés kiszabását indítványozta hétfőn a terrorcselekmény bűntettével vádolt Budaházy Györgyre és egy társára a vádat képviselő ügyész a Fővárosi Törvényszéken. Prancz Balázs vádbeszéde szerint a 2007–2008-ban az akkor kormánypárti MSZP és SZDSZ pártirodái, több képviselő, illetve miniszter otthona ellen elkövetett tucatnyi Molotov-koktélos támadás, illetve robbantás terrorcselekményt megvalósító rongálásnak minősül, célja ugyanis állami szervek, a kormánytöbbség kényszerítése volt.

A védőbeszédek három hét múlva kezdődnek
A vádirat azt tartalmazza: Budaházy György 2007 elején egy több személyből álló – előbb Hunnia Mozgalomnak, majd a Magyarok Nyilainak nevezett – csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselőket megfélemlítve, az ellenük szervezett támadásokkal befolyásolják a parlamenti döntéseket, megakadályozzák az egészségügyi reformok bevezetését. Az ügyész úgy véli: a csoport annak is útját akarta állni, hogy Gyurcsány Ferenc lemondása után Bajnai Gordon kerüljön a kormány élére, miközben a csoport tagjai tetteikkel az előre hozott választások kikényszerítéséért küzdöttek.
Prancz Balázs kifejtette: a vádlottakat korábban Budaházy György képezte ki Diósdon és egy vidéki tanyán, ahol többek között küzdősportokat gyakoroltak. Budaházy utasítására 2007. december 13-a és 16-a között Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők ingatlanjai ellen fegyveres, illetve Molotov-koktélos támadásokat hajtott végre. A vád szerint a Nagy körnek nevezett akcióban számos más országgyűlési képviselőt is megfenyegettek, otthonaikra Molotov-koktélokat dobtak. 2008-ban Szilvássy György volt polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter rácalmási nyaralójának bejáratánál pedig kisebb erejű pokolgépet robbantottak. A támadás másnapján a Kuruc.info portálon megjelent a Magyarok Nyilai közleménye, amelyben elvállalták a merényletet, és arra figyelmeztették a képviselőket: „Senki nem utolérhetetlen.” Több robbantásos merényletre is készültek, azonban ezt végül a rendőrség megakadályozta.
Az ügyész később a Vörös Csepel kocsma, a Broadway jegyiroda és két melegbár– az Action és Magnum Szauna – elleni támadásokról szólva azt mondta: ezek a lakosság egyes csoportjainak megfélemlítését célozták, és azt, hogy a homoszexuálisok ne vonuljanak fel a fővárosi Pride fesztiválon. Miután az egyik felgyújtott melegbárban voltak vendégek, ezért ezúttal aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével valósult meg a vádhatóság szerint a terrorcselekmény. Az egyetlen személyi sérüléssel járó eset Csintalan Sándor, a Hír TV műsorvezetője, korábbi MSZP-s politikus bántalmazása volt, akit vascsövekkel vert meg négy másik vádlott Budaházy felbujtására. Erre az ügyészség szerint azért utasította őket az elsőrendű vádlott, mert a műsorvezető az egyik adásban leügynöközte őt.
A védőbeszédek három hét múlva kezdődnek, az elsőfokú ítéletet nyáron hirdethetik ki.
A terrorizmussal összefüggő vádaktól függetlenül Budaházy ellen korábban eljárás indult az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete vádjával is, mivel a 2006-os zavargások idején több írásában is a hatalmon lévő politikusokat fizikailag fenyegető, illetve a Molotov-koktélt dobáló tömeget méltató kijelentéseket tett. A vádak alól a Fővárosi Bíróság 2009 januárjában felmentette Budaházyt, de az ügyészség fellebbezett, és a Fővárosi Ítélőtábla új elsőfokú tárgyalást rendelt el, amelyben 2009. szeptember 16-án egyéves, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ügyben végül a Kúria 2012. június 26-án bűncselekmény hiányában felmentő ítéletet hozott. Kónya István tanácselnök szóbeli indokolásában elmondta: Budaházy írásai nem hívtak fel közvetlen erőszakra, csupán ellenállásra, így bűncselekményt nem lehet megállapítani.