A TEK konkrét esetek említése nélkül közölte, hogy 2015-ben összesen 198 bevetésen voltak a műveleti igazgatóság kommandósai. Ezeket az akciókat bemutató video- és fényképfelvételek ismerősek lehetnek a televízióból is, hiszen – a kényes részleteket kitakarva – egy részüket kiadják a sajtónak is.
A bűnözők elfogásán kívül természetesen más feladatai is vannak a Terrorelhárítási Központnak. Így például a miniszterelnök és a legfőbb ügyész személyi védelme mellett a személyvédelmi igazgatóság látja el – a belügyminiszter döntése alapján – az országba érkező kiemelten fontos emberek, legtöbbször politikusok védelmét. Ilyen feladat biztosításában tavaly 28-szor segítettek a kommandósok. Arra is volt példa, összesen 35 alkalommal, hogy rabokat kellett kísérniük. A TEK kommandósait lehetett látni például Portik Tamás bírósági tárgyalásain is.
A központnál dolgozó mesterlövészeket időnként tüzekhez is riasztják, akkor, ha az égő épületben felforrósodott gázpalackot kell kilőni a robbanásveszély miatt. Tavaly hat palackot semmisítettek meg ily módon. A kommandósokon kívül kutyákat is bevetettek: 80 akcióban elfogó, 35-ben pedig robbanóanyag-kereső eb segítségét vették igénybe.
A tavalyi számokhoz hasonlót mutatnak arányaiban az idei adatok is. Január 1-jétől tegnap reggelig 161 bevetés történt, 25-ször támogatták a testőrök munkáját a kommandósok, és idén eddig három gázpalackot lőttek ki a mesterlövészek.

A kommandósok folyamatosan együttműködnek a hazai és külföldi partnerszolgálatokkal is F
Az éles bevetéseken kívül rendszeresen tartanak gyakorlatokat is a TEK-esek, hol egyedül, hol pedig egy másik szervezettel közösen. Ilyenekből tavaly összesen hét volt. Szimuláltak például túszejtést a Debreceni Ítélőtáblán, de volt gyakorlat a pécsi börtönben, a debreceni reptéren és Pakson is. A legbeszédesebb nevű bioterror-gyakorlatról azonban nem tudtuk meg, hol és miként rendezték meg.
Az idei gyakorlatok közé bekerültek terrortámadással kapcsolatos akciók is. Az egyikben a visegrádi országok hasonló szervezeteivel együtt számoltak fel színlelt terrorcselekményt a metró Puskás Ferenc Stadionnál lévő megállójában.
A terrorelhárítók feladatai nem merülnek ki a látványos akciókban. A napi felderítő és elemző munka mellett folyamatosan együttműködnek a hazai és külföldi partnerszolgálatokkal is.