Egyetlen év alatt negyvennel csökkent a római katolikus papok száma Magyarországon. Az egyház legfrissebb statisztikai évkönyve, az Annuarium Statisticum Ecclesiae szerint 2014-ben 2170 pap teljesített szolgálatot a templomokban, amiből 1779-en egyházmegyés és 391-en szerzetes papok voltak. Ugyanakkor 2013-ban még 2210 miséző pap volt hazánkban – 1782 egyházmegyés és 428 szerzetes.
A folyamat évtizedek óta tart, és a Tárkinak az ezredforduló környékén készült kutatásából kiderül: a legrosszabb a helyzet a Kádár-kor végén, egészen pontosan 1985 és 1989 között volt, amikor az éves fogyás átlaga csaknem elérte a hatvanötöt, míg a megelőző és az azt követő ötéves ciklusban 53, illetve átlagosan 50,8 volt.
A jelenlegi tendencia az 1977 és ’79-között mért, átlagosan 38 fős fogyáshoz áll közelebb, ugyanakkor abban az időben évente átlagosan 34 új papot szenteltek fel, míg 2014-ben 37-et, tavaly mindössze 20-at, idén pedig 27-et, azaz a hasonló időszakra vetítve átlagosan csak 28-at.
A paphiány Európa számos országában ismert probléma, azonban figyelemre méltó, hogy a Tárki által korábban vizsgált, 1977 és 1995 közötti időszakban a hazai trendtől eltérően évről évre csökkent a különbség a felszentelések és a halálozások, illetve a kilépések számadatai között. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanekkor Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában 37 százalékkal lett több pap.
A 2012-es vatikáni évkönyv pedig arról számolt be, hogy a papság összlétszáma az egész világon 413 418 főről 414 313-ra emelkedett. Enyhe növekedést mértek Afrikában, Amerikában, Európában és Óceániában. Ázsiában viszont 2007 és 2012 vége között csaknem 14 százalékkal nőtt a papok száma.
Kérdésünkre Tamási József atya, kartali plébános és a Bonum TV programigazgatója is kiemelte, hogy amíg Magyarországon általános problémát jelent a paphiány, addig a világnak vannak olyan területei is, ahol növekszik a papság és a hívek tábora, egyetemes válságról tehát nem lehet beszélni. Szerinte a probléma szorosan összefügg a születési ráta visszaesésével, hiszen azokból a családokból, amelyekben mindössze egy-két gyermek van, sokkal nehezebben lép valaki papi pályára.
– Emellett az élet minden területén megfigyelhető az egyre növekvő határozatlanság, bizonytalanság: az emberek halogatják a házasságkötést, a gyermekvállalást, de a hivatásválasztás tekintetében is egyre kevésbé mernek hosszú távú döntéseket hozni, a papság viszont egy életre szóló elköteleződést jelent – mutatott rá Tamási József.
A plébános úgy vélte, az Istennek szentelt élet „népszerűségét” a fentiek dacára lehet növelni, ez viszont képzett papokat, áldozatos munkát, komorság helyett komolyságot, egyszersmind derűt és a jó példák előtérbe helyezését igényli. Hangsúlyozta továbbá, hogy egyetért azokkal, akik szerint nem a válság, hanem a változások korszakát éli a római katolikus egyház. Olyan időt, amikor sok mindent újra kell gondolni, és bizonyos területeken nagyobb teret kell engedi a civileknek, hogy a papok több időt szentelhessenek a hívekre.
Hasonlóan látta a helyzetet a Magyar Időknek adott interjújában az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Kanter Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója is. Füzes Ádám atya azt mondta: a paphiány miatt felértékelődnek az állandó diakónusok, hiszen általuk „több karjuk” lesz a plébánosoknak, ami azért nagyon fontos, mert máskülönben egyre több lesz a kiégett pap, ami végeredményben a kilépők számának növekedését és a belépőkének a csökkenését eredményezheti.