Csaknem valamennyi jelentős lap és egyéb sajtóorgánum rövidebb-hosszabb nekrológgal emlékezett meg a csütörtökön elhunyt Kossuth- és Herder-díjas íróról, kiemelve, hogy az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre és Nádas Péter mellett a legnagyobb kortárs szerzők között tartják számon, és a magyar irodalom posztmodern nemzedékébe sorolják.
A Die Welt című lap Oly sok tudás és oly nagy emberbarátság címmel közölte online kiadásában Paul Jandl írását, amely szerint Esterházy Péter volt a filozófus a magyar irodalom „ragyogó hármasságában”. Míg Kertész Imre történészként kísérte végig a „magyar évszázadot”, Nádas Péter pedig a pszichológia eszközeivel hatolt annak mélységeibe, Esterházy „filozófiailag kóborolta be családja történetét és saját életét”.
Esterházy Péternél jobban senki sem értett a „filozófiai cselezéshez”, és amikor „a képzett magyar jobbszélső csatár és író lövőhelyzetbe került, pillanatokra hatályon kívül helyeződött a logikus viszonyok gravitációja”.
A Harmonia Caelestisnek az a mondata, miszerint +Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, az életmű „poetológiai programja” volt, egy olyan életműé, amely „nagyon magyar, mégis annyira európai volt, hogy a nemzeti pátosztól eltelt honfitársaknak bele kellett pirulniuk”.
Esterházy Péternek a világ részei egy kaleidoszkóp részei voltak, amelyet újra és újra megforgatott és megrázott, így „kő kövön nem maradt”, amikor „régmúlt évszázadok a jelenbe tolódtak”, a „szerző játékot űzött idézetekkel” és „Wittgenstein Joyce-ra rímelt”.
Azonban Esterházy Péter a „linearitás elutasítása ellenére nagyszerű mesélő volt, aki tudta, hogy a nagyvilág történelmét le lehet kicsinyíteni anekdotaméretűre, hogy a történelmi események versenyben állnak a magánéleti eseményekkel, és a kettőt egyforma nagyságra emelve teljesen új kép jön létre” – írta a Die Welt szerzője.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) A montázs mestere címmel közölt online kiadásában nekrológot, amelyben kiemelték, hogy Esterházy Péter sokkal inkább a szavak jelentésével játszott, megbontotta az ismert formákat és mintázatokat, különböző elbeszélő formák alkalmazásával „feloldotta az elbeszélő én alakját és kigúnyolta a leíró irodalom valóságvesztését”.
A Spiegel Online hírportál Esterházy Péter egyik német fordítójától, Terézia Morától közölt nekrológot Amikor meghalnak halhatatlanok címmel. A szerző – aki egyebek mellett az életmű egyik legfontosabb darabjaként számon tartott Harmonia Caelestis fordítója – kiemelte, hogy Esterházy Péter az európai irodalom nagy alakja volt, és „szárnyakat kapott”, aki olvasta műveit, „tréfával, szellemmel és derűvel, alázattal és öniróniával teli” mondatait, amelyeket jellemeznek „regiszterváltások és a határokig nyújtott, de soha nem túlfeszített grammatika” is.
A Deutschlandradio Kultur országos közszolgálati rádió nekrológjában Ralf Borchard szerkesztő kiemelte, hogy Esterházy Péter „a nyelv művésze” volt, aki „mesterien játszott az idézetekkel” és arisztokrata családjának történetét „összeszőtte Európa történelmével”.
Giorgio Pressburger megemlékezése a Corriere della Serában
Esterházy, Magyarország hangja címmel jelent meg emlékezés a csütörtökön elhunyt magyar íróra Giorgio Pressburger olasz-magyar író tollából a Corriere della Sera legnagyobb olasz napilap kulturális rovatában pénteken.
Az Esterházy Pétert személyesen ismerő Pressburger visszaemlékezésében úgy fogalmazott, a fél világ olvasói veszítették el egyik kedvenc írójukat. „Elhunyt az író, aki lelket adott hazája történelmének a Habsburg-korszaktól a kommunizmus szakadékáig. Kertész Imre után Európa egyik legfelvilágosodottabb tudatát veszítette el” – írta a Budapesten született olasz író.
Hangsúlyozta, hogy Esterházy „irodalmi munkásságának és személyének is köszönhetően a magyar narratíva az utóbbi évtizedekben népszerűvé vált, és bátran állítható, hogy ezt az olvasók meg is szerették. A magyar írók hada ma már nem a harmincas és negyvenes évek ”kereskedelmi„ szerzőiből áll, hanem olyanokból, akiknek jelentős mondanivalója van, új formákat, új stílust, új művészi érzéket kínálnak az irodalom számára. Esterházy Péter pesszimizmusa, sőt alapvető cinizmusa ellenére íróként mindent összevetve vigaszt adott”.
Giorgio Pressburger szerint Esterházy Péter műveinek, közöttük az olaszra is lefordított Harmonia Caelestis regénynek az elolvasása után „bizonyos fajta örömöt és szimpátiát érzünk az élet és az emberiség iránt”.